2025.06.22. 07:05
ZTE FC: három távozó, spanyol edző a hétfői első edzésen?
Igazából már nem jelentett újdonságot az, amit a ZTE FC szombaton késő este bejelentett, vagyis, hogy három lejárt szerződésű játékosa távozik az együttestől. A ZTE FC hétfőn kezdi meg a felkészülését.
Pénteki írásunkban, amikor bemutatkozott a ZTE FC új vezetősége, már jeleztük, hogy a görög Stefanos Evangelou, Medgyes Sinan és az ukrán Oleksandr Safronov szerződése lejár június végén és távoznak a csapattól. Mindezt hivatalossá tette most a ZTE FC is. Szalay Szabolcs is távozik, aki a lendvai kölcsön után a Csíkszeredához igazolt

Fotó: Pezzetta Umberto
ZTE FC: mi lesz Szendrei sorsa?
Ezzel a csapat védelmének jelentős része távozott. A "kakukktojás" már csak Szendrei Norbert csapatkapitány. Az utóbbi időszakban balhátvédként szereplő, ám eredetileg középpályás, sokoldalú futballistát még egy év szerződés köti a zalaiakhoz, azonban Szendrei Norbertet több csapat is szívesen látná soraiban. Szó van a Nyíregyháza érdeklődéséről is, s mivel Szendrei nyíregyházi születésű játékos, hazatérhetne.
Spanyol edző is érkezhet, de ez nem hivatalos
A ZTE FC felkészülése hétfőn kezdődik, de sok a kérdőjel még a csapat körül, függetlenül attól hogy pénteken megismerhettük az új klubvezetőség két tagját. Hivatalosan nincs edző kinevezve, bár az is megeshet, hogy hétfőig ez is kiderül, hiszen a ZTE FC mostanában a legváratlanabb pillanatban jelent be valamit. Egy spanyol szakember Unai Melgosa neve került be a hírekbe, mint leendő vezetőedző, de várjuk meg a hétfőt, hogy ki vezényli majd a szünet utáni első edzést a ZTE FC-nél.