2025.06.22. 19:20
Zalatriatlon Sprint Gébárton, 330 versenyzővel (galéria)
Ahogy június végén szinte minden évben, tegnap is triatlonisták vették birtokba a Gébárti tavat és környékét. A Zalatriatlon Sprint 2025 elnevezésű viadalon nagyjából 330 versenyző állt rajtoz, különböző korosztályokban és távokon.

A leglendületesebb szám a kerékpározás.
Fotó: Pezzetta Umberto
A program délelőtt a fiatalok versenyeivel kezdődött. Legelőbb is megrendezték az Aquakid futamot, ahol a legkisebbek 50 méter úszást és 300 méter futást teljesíthettek a célig – sok későbbi triatlonista kezdett így ismerkedni a sportággal. Aztán következtek a nagyobbak, újonc, gyermek és serdülő korosztályokban, az érdeklődés pedig e futamok iránt nem véletlenül volt élénk. A Zalatriatlon viadala állomása volt ugyanis az Országos Utánpótlás Ranglistaverseny-sorozatnak, így a helyezésekkel értékes pontokat is lehetett gyűjteni.

Fotó: Pezzetta Umberto
A triatlont pedig – mint valamikor a tévétornát – idősebbek is elkezdhetik: rendeztek „Próbáld ki” futamokat is, ahol korosztályi korlát és versenyengedély nélkül is bárki rajthoz állhatott.
Ebédidőben már rekkenő hőség tikkasztotta a résztvevőket, így a fő futam délután fél háromkor esedékes rajtjánál az indulóknak minden bizonnyal kifejezetten jólesett a Gébárti-tóba csobbanni. A sprint távú versenyen 750 méter úszás, majd 20 kilométer kerékpároszás és végül 5000 m futás várt a versenyzőkre. A rajtot egyébként ezúttal a tó délnyugati sarkában, a kézműves ház előtt állították fel, ez volt a 2025-ös rendezés egyik újdonsága.
A Zalatriatlon szervezői évről évre tökéletesítik a versenyt
– Úgy érzem, ezzel a változtatással a nézők számára áttekinthetőbb lesz a verseny – inkolta a változtatást Jakabfy Zoltán szervező, a Zalatriatlon elnökségi tagja. – Minden évben készülünk hasonló finomhangolásokkal, ezzel egyre inkább közelítünk ahhoz, hogy a helyszín nyújtotta adottságokat tökéletesen kihasználjuk. A résztvevőktől kapott visszajelzések alapján is jó úton járunk, ezzel kapcsolatban a legfontosabb mérőszám az indulók száma. Persze a tavalyi rekord nevezést nem közelíthettük meg, de ne feledjük el, hogy akkor magyar bajnokság is volt a versenyünk, s ez persze nagyban megnövelte az érdeklődést.
Sprint távon tegnap a férfiaknál Vásárhelyi Máté (Castor SE) volt a leggyorsabb (1:00:24 óra), míg a nőknél a még ifjúsági korú Milassin Lilla (Megathlon SE) töltötte a legkevesebb időt (1:08:36) a pályán. A részletes eredménylistát ezen a linken böngészhetik.
Triatlon verseny
Fotók: Pezzetta Umberto