2025.06.02. 19:23
A zalai judo sport a diákolimpián is eredményesen szerepelt
Igazi judofesztivál kerekedett az idei diákolimpiai döntőből, hiszen öt korosztály közel ezer cselgáncsozója randevúzott egymással Mosonmagyaróváron. A zalai judo sport is képviseltette magát, méghozzá eredményesen.

A zalai judo sport képviselői egy alkalommal állhattak együtt dobogóra. Az ifjúsági lányok 40 kg-os súlycsoportjában az egerszegi Takács Nóra nyert (középen, ezüstérmet szerzett a kanizsai Pirbus-Gróf Nóra (balról).
Fotó: ZJSE
A zalai judo sport képviselői természetesen ezúttal iskoláik színeiben indultak. A Zalaegerszegi Judo SE 18 versenyzője lépett tatamira az országos diákolimpiai döntőben. A Nagykanizsai Judo Klub-Röntgen Kanizsa sportolói is szép számban voltak ott a döntőn.

Fotó: ZJSE
Két bajnok és további érmek
Jutott minden színű éremből a zalai sportolóknak. Az ifjúságiaknál zalai döntőt hozott a lányok -40 kg-os súlycsoportja, melyben az egerszegi Takács Nóra nyert a nagykanizsai Pirbus-Gróf Nóra előtt. Ugyancsak nyert a serdülőknél (+70 kg) a kanizsai Tamás Norina.

Fotó: NJK
A zalai judo sport képviselőinek eredményei
Diák C korosztály. 36 kg: 3. Sallai Kitán (Teskánd, Csukás). 36 kg: 3. Takács Maja (Zeg., Öveges). 33 kg 7. Musztafin Aszkár (Kaposvár, Lorántffy). 55 kg: 5. Simon Fábián (Zeg., Izsák).
Diák B korosztály. 26 kg: 3. Tófei-Kiss Olivér (Zeg. Öveges). 38 kg: 5. Kele Marcell (Nk. Rozgonyi). +60 kg: 3. Kiss Barnabás (Nemesapáti, Csertán S.)
Diák A korosztály. 38 kg: 2. Takács Anna (Zeg. Öveges). 38 kg: 7. Czigány Bercel (Zeg. Waldorf). 41 kg: 9. Hencz Magor Vendel (Zeg. Eötvös).
Serdülők. +70 kg: 1. Tamás Norina (Nk. Zrínyi). 52 kg: 3, Csizmadia Flóra (Sárvár, Nádasdy). 73 kg: 2. Verebi Ádám (Zeg. Eötvös). 52 kg: 7. Molnár Adél (Zeg. Öveges). -40 kg: 5. Szalai Nóra (Szepetnek, Királyi P.). -44 kg: 5. Szabó Villő (NK. Hevesi). -42 kg: 5. Nagy Noel (Nk. Hevesi). 66 kg: 7. Sallai Botond (Teskánd, Csukás). 55 kg: 7. Hencz Hunor (Zeg. Kölcsey).
Ifjúságiak. 81 kg: 9. Verebi Ákos (Zeg., Mindszenty. 90 kg: Ilja Bulhakov (Zeg., Báthory). 40 kg: 1. Takács Nóra (Zeg., Zrínyi), 2. Pirbus-Gróf Nóra (Nk. Batthyány). 55 kg: 9. Nyakas Bálint (Zeg., Mindszenty).