Hétfőn megkezdték a munkát

2025.06.23. 17:00

Az FC Nagykanizsánál újra van cél – megegyeztek Gabala Krisztiánnal

Hétfőn megkezdte az edzéseket a nagykanizsai futballcsapat, igaz, egyelőre még nem teljes létszámban. Az FC Nagykanizsa két hete még "éles" volt., hiszen akkor játszotta az NB II.-be kerülésért rendezett osztályozót a Karcag ellen, amit drámai körülmények között elveszített, így továbbra is az NB III.-ra készülhet.

Igen, az NB III.-ra, s noha volt még egy esély rá, hogy az NB II.-be kerüljön, amiről mi is írtunk, de mostanra eldőlni látszik, hogy mégsem jön ez össze. Az FC Nagykanizsa játékosai hétfőn ismét az Olajbányász-pályán találkoztak, és megkezdték a felkészülést az új szezonra. Az idő rövid, hiszen július 28-án már kezdődik az új bajnoki szezon. 

FC Nagykanizsa
Megegyeztek... Az FC Nagykanizsa csapatánál Lánczos Attila (háttal) és Gabala Krisztián megegyeztek a folytatásról. 
Fotó: Szakony Attila

Az FC Nagykanizsa célja ugyanaz maradt!

Lánczos Attila, az FC Nagykanizsa ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, egyelőre még nem a teljes keret találkozott, ugyanis az elhúzódott szezon és az osztályozó miatt páran néhány nappal több pihenőt kaptak a szakmai stábtól. Evvel kapcsolatban fontos információ, amit az ügyvezető megosztott velünk.

– Gabala Krisztiánnal megegyeztünk a folytatásról, amit még szentesítenünk kell – mondta Lánczos Attila a megegyezésről. – Vezetőedzőnk élvezte a munkát Nagykanizsán és olyan közeget ismert meg, hogy a folytatás mellett döntöttünk, hiszen mindenki részéről pozitív volt a kicsengése az elmúlt szezonnak. Ami a játékoskeretet illeti, mindenkinek a hónap végéig él a szerződése, a hét közepéig el kell dőlnie annak, hogy kikkel hosszabbítunk. A felkészülés alatt lesznek fiatalok is nálunk, akik próbajátékon vesznek részt. Újra van cél, vagyis ismét meg akarjuk nyerni az NB III-as bajnokságot, hogy újra harcba szálljunk a második vonalbeli tagságért. 

Az NB III-as csoportok beosztását az MLSZ még nem közölte , erre a kanizsaiak is várnak még. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!