2025.05.08. 18:30
Szombathely, végállomás? - a ZTE KK csapatán múlik
Pénteken eldőlhet a továbbjutás és kialakulhat a férfi kosárlabda bajnokság idei döntőjének párosítása is. Mindkét párharcban 2-0- az állás a Falco KC és a Szolnok javára, a Zalakerámia ZTE KK pénteken 17.30-tól lesz a vasiak vendége.

Trey MocGowens (a labdával) , a ZTE KK amerikai kosarasa az eddigi két meccsen ponterősen játszott a Falco KC ellen, de nem csak ezen múlik a siker.
Fotó: Pezzetta Umberto
Az eddigiek alapján hasonló várható, mint tavaly a férfi kosárlabda bajnokság Falco KC-Zalakerámia ZTE KK párosításában. Az elődöntő eddigi tapasztalata alapján pénteken a Falco KC lezárja ezt a párharcot, hiszen az eddigi két találkozó két sima vasi sikert hozott. A másik ágon a Paks-Szolnok elődöntő is 2-0-ra áll, ebben a párosításban a Szolnok vezet, amely viszont a Paks vendége lesz, ugyancsak pénteken.

Fotó: Pezzetta Umberto
Ezt mutatják az erőviszonyok
Zalai szempontból nekünk most a Falco KC-ZTE KK találkozó a fontosabb. Eddig nem sikerült megvalósítani azt, hogy az idei párharc szorosabb legyen, mint a tavalyi, hiszen akkor is ez a két csapat játszotta a bajnokság egyik elődöntőjét. Egész egyszerűen a Falco KC láthatóan a jobb, mélyebb kerettel rendelkező együttes, és ahogy Matthias Zollner, a ZTE KK vezetőedzője is nyilatkozta korábban, nekik csak akkor van esélyük egy ilyen kaliberű csapat ellen, mint amilyen a Falco KC, ha tökéletes meccset játszanak. Nos, ez nem jött össze eddig a Zalakerámia ZTE KK-nak. Hiába harcoltak a zalaiak, egy idő után felőrölte őket a vasi csapat. Nagyjából ez jött ki az első két találkozón is. Mindkétszer az első negyedben még szoros volt az állás, aztán szépen távolodni kezdett a szombathelyi együttes, először 94-62, majd kedden Zalaegerszegen 97-77-es vasi siker született.
A ZTE KK csapatának a bronzmeccs jöhet
A ZTE KK leginkább frissített az újabb mérkőzésig, de nincs is másra idő. Pénteken, a 3. meccsen valami elképesztő fordulatnak kellene beállnia, hogy a zalaiak meghosszabbítsák a párharcot és kivívják a negyedik mérkőzés lehetőségét. A jelenlegi állás szerint a bronzmérkőzésre kell már koncentrálnia a kék-fehérek együttesének. A ZTE-ből a két meccs alapján Trey McGowens-nek ment eddig a legjobban a Falco KC ellen, legalábbis a pontot tekintetében, hiszen az elsőn 15, a második találkozón 22 pontot szerzett. Ám, mint tudjuk, a kosárlabdában nem mindig ez számít, hanem a kollektív játék az, ami a legtöbb sikert ígérheti.
Mondjuk az sem lesz könnyebb, látva a másik ág eddigi két találkozóját. A Szolnok és a Paks is kőkeményen harcol még a továbbjutásért. Noha 2-0 az állás a Szolnoknak, azért az eddigi két meccse egyáltalán nem volt sétagalopp. Pénteken Pakson találkoznak, a Duna-partiaknak az utolsó esély lesz ez a párharc meghosszabbítására.