Egy út vezet - már a döntőbe

2025.05.02. 17:30

Éremesély? A ZTE KK célja, hogy más legyen a Falco elleni elődöntő, mint tavaly

Kezdődik. Újra a Zalakerámia ZTE KK és a bajnoki címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vívja az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság egyik elődöntőjét. A felek először szombaton 18 órától Szombathelyen csapnak össze.

Éremesély? A  ZTE KK célja, hogy más legyen a Falco elleni elődöntő, mint tavaly

A Zalakerámia ZTE KK amerikai játékosa, Isaiah Bigelow (balról) még a márciusi, Falco KC elleni találkozón a vasiak kosarasa, Pongó Marcell mellett.

Fotó: Pezzetta Umberto

Ahogy tavaly, úgy a mostani bajnokságban is ugyanaz az út vezetett a Zalakerámia ZTE KK számára az elődöntőig, mint tavaly. Akkor is a DEAC volt az ellenfele Matthias Zollner csapatának - és az idén is ez a helyzet. A különbség annyi, hogy ezúttal simában, 3-1-es sikerrel jutottak be a zalaiak a kosárlabda NB I. elődöntőjébe, ráadásul úgy, hogy el kellett venni a debreceniek pályaelőnyét is...  A folytatás viszont tavalyhoz hasonlóan a szombathelyiek ellen következik. Nem lesz könnyű.

ZTE KK
Keller Iván, a ZTE KK játékosa dob kosárra a DEAC elleni találkozón. Az a siker és a továbbjutás jó hangulatot ad a csapatnak az elődöntő előtt. 
Fotó: Pezzetta Umberto

Két nap pihenőt kaptak

A ZTE KK kosarasai a hét elején a hétfői, sikeresen megvívott utolsó negyeddöntő után két nap pihenőt kaptak, de csütörtöktől már újra edzésbe álltak. Tóth Ádám csapatkapitány elmondta, kimerítő volt így is a negyeddöntő, hogy nem kellett ötödik mérkőzést játszani, hiszen most jóval többet utaztak, mint az tervezték. S hogy a Falco ellen mi várható? A csapatkapitány ennyit mondott:

 - Az biztos, azt fogom kérni majd a csapattól, hogy legyen szorosabb a párharc, mint tavaly volt. 

A Falco KC a favorit, de a a ZTE KK meglepetésre készül 

Egy éve ugyanis a Falco KC nagyon simán, 3-0-lal jutott a döntőbe, ami a papírforma alapján akár most is előfordulhat. Mindenesetre Keller Iván, a csapat egyre jobb formába lendült játékosa megborotválkozott… Aminek nem volt semmi jelentősége, sőt, még azt is elmondta, hogy saját maga „végzett” a két hónapig növesztett szakállal. Egyszerűen megunta. Tehát szó sem volt bármiféle fogadalomtételről, s ő is inkább reálisan látja az esélyeket.
- Azt mindenki tudja, hogy a Falco idehaza a favorit együttes a bajnoki cím kérdésében  – állapította meg Keller Iván. – Mindössze egy vereségük van eben a szezonban a vasiaknak, amikor a negyeddöntőben az Alba győzte le őket, de akkor is csak úgy, hogy a fehérváriak 21 triplát dobtak. Természetesen mi is szeretnénk meglepni játékunkkal a Falco KC-t, készülünk is új dolgokkal. Ami segít most ebben, hogy az edzőnk, Matthias Zollner a szezonban végig velünk dolgozott. Nem úgy, mint tavaly, amikor a bajnoki hajrá előtt érkezett hozzánk. A mostani teljesen más csapat, mint volt a tavalyi, a vasiaké persze sokkal inkább egyben maradt. 

Keller Iván: jó lenne éremmel zárni...

Keller Iván elmondta, semmit sem adnak fel. 
- A legutóbbi győzelem és a négybe jutás jó hangulatot adott a csapatnak, a top négyben lenni számunkra már fél sikert jelent ebben a szezonban - jegyezte meg. -  A legjobbat akarjuk kihozni magunkból, úgy, hogy bármi is lesz ennek a párharcnak a vége, a lelkiismeretünk tiszta maradjon. A bajnokságnak persze nincs vége az elődöntővel, utána mindenképpen következik számunkra egy éremcsata. Az elmúlt két szezonban ott voltunk a négyben, akkor nem sikerült medált szereznünk, az idén viszont jó lenne úgy befejezni a szezont, hogy igen. 
Keller Ivánnal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy családi kötelék is köti a vasi együtteshez, hiszen bátyja, Keller Ákos a bajnokcsapat tagja. Iván elmondta, az utóbbi időben túl sokat nem találkoztak, viszont a szombati meccs számukra most is kiegészül egy családi találkozóval, hiszen ilyenkor Székesfehérvárról a família több tagja is eljön.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!