2025.04.22. 20:30
ZTE KK: egy lépésre az elődöntő (galéria)
A férfi kosárlabda élvonal rájátszásában a negyeddöntős kör második mérkőzései kerültek sorra tegnap. A Zalakerámia ZTE KK a párharcot nagy bravúrral nyitotta Debrecenben, elvette a pályaelőnyt riválisától, kedden pedig az volt a célja, hogy bebiztosítsa ezt a vezetést.

Fehérben Trey McGowens - neki is sokat köszönhet a ZTE KK
Fotó: Pezzetta Umberto
A ZTE KK óriási győzelmet aratott szombaton a Hajdúság fővárosában, kézben tartotta a mérkőzés minden pillanatát. És amekkora a zalai diadal, ahhoz volt fogható a debreceni betli: a hazaiaktól senki nem érte el a kétszámhjegyű dobott pontot, illetve a VAL-értéket tekintve is csak egy játékos ovlt képes megugrani ezt a szintet. Az első meccsen az egerszegi fölény a statisztikák alapján már-már nyomasztónak volt mondható, a második találkozó előtt pedig az ellenfél reményeit elsősorban talán éppen az táplálhatta, hogy kétszer nem játszhatnak ilyen rosszul.

Fotó: Pezzetta Umberto
Zalakerámia ZTE KK - DEAC 91-86 (26-24, 22-21, 19-24, 24-17)
Zalakerámia-sportcsarnok, 1250 néző. Jv.: Praksch, Söjtöry, dr. Popgyákunik.
ZTE: Takács Ma. 8, Keller 10/6, Garrett 22/9, Bigellow 11/3, Tóth 10. Csere: Jones 9, McGowens 17/6, Takács Mi., 4. Vezetőedző: Matthias Zollner.
DEAC: Anderson 20/15, Mócsán 2, Drenovac 11, Ostojic 15/3, Williamson 19/6. Csere: Pongó 11/6, Garamvölgyi 2, Kovács Á. 3, Hőgye 3/3. Vezetőedző: Pethő Ákos.
A DEAC alig 2,5 perc alatt meghaladta azt a pontmennyiséget, amit az első meccs nyitó negyedében elért (3. p.: 5-7), ám ez hazai részről bőven belefért még a kezdeti tapogatózásba - főleg miután Keller és Garrett részéről is beesett egy-egy tripla (7. p.: 19-11). A vendégeknél az irányító Anderson három sikeres távolit is dobott az első negyedben, csapata ezekkel tapadt az egerszegiekre, a ZTE pedig Takács Martin dudaszós duplájával nyerte meg a játékrészt. Ez a lendület a második negyed elején is kitartot a Zeténél (12. p.: 32-26), a vendégek viszont gyors időkéréssel jelezték, hogy vannak terveik erre az estére. A ZTE jól védekezett és labdákat szerzett, ám a túloldalon, a dobóhelyzetek kihasználásával akadtak porblémák. A játékvezetőktől apott némi egítséget a DEAC, a sípmesterek három (de legalább két és fél...) véleményes faultot fújtak hazai kosarasok ellen a játékrész közepén, a zaklatott idegek megnyugtatására is indokolt volt ekkor a zalai időkérés (15. p.: 34-33). A koreográfia hasonló maradt a nagyszünetig: a ZTE el-ellépett pár ponttal (40-35), de a DEAC mindannyiszor visszajött (43-42) - a jelek arra mutattak, hogy ez az este minden lesz, csak könnyed nem... Egerszegi időkérés után McGowens 2+1-es akciója, zárta a félidőt, de a két megnyert negyed ellenére hazai előny nem volt megnyugtató.
Félidőben debreceni részről Anderson 4/4-es triplamutatóval tündökölt, de a 9 pontja mellé 7 lepattanót szerző Williamson is büszke lehetett magára. Hazai oldalon Garrett, Jones és Keller hajtotta a legtöbb hasznot a csapatnak - utóbbi például 3 lepattanójával csapata legjobbja volt. Holtversenyben Bigellow-val, aki viszont 3 személyi hibánál is tartott már, így nem lehetett várni tőle, hogy tigrisként védekezzen a folytatásban.
Higgadt maradt a ZTE KK
Bigellow és Garrett pontjaival fordulás után rég látott előnyt épített ki a ZTE (24. p.: 57-50), ám a DEAC három triplával (az elsőt Ostojic engedte el) percek alatt egyenlített (27. p.: 59-59). Amikor már-már úgy tűnt, lendületbe jönnek az egerszegiek, a DEAC megint elő tudott rántani valami extrát – pláne, amikor Williamson a játékrészben a negyedik vendég hármast is a hazai gyűrűbe hajította. Megakadt a tű a zalai lemezen (29. p.: 63-66), ennek jegyében Jones remek labdaszerzés után büntetőket rontott, Hőgye pedig triplával büntetett a túloldalon. A ZTE nehéz helyzetben találta magát a záró negyed előtt (67-69), minden korábbinál nagyobb szükség volt tehát egy jó sorozatra a részről. És jött is egy 7-0-s futás a záró tíz perc elején (74-69), amiben rossz hírt csak annyit lehetett találni, hogy még több, mint nyolc perc volt hátra, a DEAC pedig időt kért. Nehéz küzdelem zajlott a pályán kevés ponttal és sok személyi hibával (37. p.: 79-76), nyilvánvaló volt, hogy itt minden apróságnak jelentősége lesz. Ebben a kiélezett helyzetben a ZTE KK okosan – tudatosan, összeszedetten, az órára is figyelve – kezdett játszani (39. p.: 88-81). A csapatban pedig a leghiggadtabb Garrett és McGowens maradt, kettejüknek nagyon sokat köszönhet a zalai alakulat.
Ezzel a párharc állása 2-0 a Zalakerámia ZTE KK javára, folytatás pénteken (április 25., 19 óra) Debrecenben.
ZTE KK - Debrecen szurkolók
Fotók: Pezzetta UmbertoZTE KK - Debrecen mérkőzés
Fotók: Pezzetta Umberto