Edzőváltás

2025.04.23. 17:35

A ZTE FC kispadján ifj. Mihalecz István váltja Márton Gábort

Teljesen váratlanul érkezett a hír, miszerint a ZTE FC elköszönt Márton Gábortól a keddi kupaelődöntő elvesztése után. A ZTE FC labdarúgócsapata most már hivatalosan is bejelentette mindezt, és azt is, hogy a hátralévő öt fordulóban ifj. Mihalecz István ül le az egerszegi kispadra.

A ZTE FC kispadján ifj. Mihalecz István váltja Márton Gábort

Ifj. Mihalecz István volt már a ZTE FC első csapatának a vezetőedzője.

Fotó: ZH Archív

Az, hogy elvesztette a MOL Magyar Kupa elődöntőjét a ZTE FC - ráadásul azzal a Pakssal szemben, amely még az NB I. bajnoki címéért is harcban van -, egyáltalán nem lehet kiváltó ok arra, hogy azonnal edzőt váltson az a ZTE FC, amely a kiesés ellen harcol. Az esélyesebb csapat nyert 2-1-re Pakson, ami után, úgy tudjuk, még ott a helyszínen döntött a ZTE FC vezetése az edzőváltás mellett. 

ZTE FC
Márton Gábor (jobbról) mellett segítői közül Pisont István és Vas László is távozik a ZTE FC csapatától. 
Fotó: Pezzetta Umberto

Márton Gábor egyelőre nem nyilatkozott

Ami ezek szerint nem hirtelen ötlet volt, hanem volt rá egy opció, ha ez történik, illetve egy másik, ha mondjuk továbbjut a csapat. Vajon akkor is még Márton Gábor lenne a ZTE FC edzője? Természetesen beszéltünk a csapatot 2023 novembere óta irányító Márton Gáborral csütörtökön délelőtt, aki annyit kért, hogy most nem szeretne nyilatkozni, hiszen még folyamatban van az ügy. Nyilvánvalóan megvan a véleménye a menesztéséről és annak körülményeiről. 

Az edzőt szerették a szurkolók

Érdekes a szakvezető helyzete. A ZTE FC szurkolói annak ellenére többször is a nevét skandálták a stadionban, hogy a csapat szinte végig a tabella utolsó harmadában tartózkodik ebben a szezonban és harcol a kiesés ellen. Ez most is így van, és öt forduló maradt arra, hogy a ZTE FC bebiztosítsa további NB I.-es tagságát. Felvetődik, hogy van-e köze a mostani döntésnek ahhoz, hogy a DVSC ellen 4-3-ra elvesztett szombati mérkőzés után vita robbant ki a ZTE FC kispadján. Ami eleve fals információkat tartogatott, hiszen nem Márton Gábor és Vlaszák Géza kapusedző között zajlott. A valóság az, hogy Vas László pályaedző és Vlaszák Géza "kapott össze", és Márton volt az, aki békítette a feleket. Találgatásokba nem szeretnénk belemenni, annyi információ viszont eljutott hozzánk is, hogy Márton Gábor és a klub vezetésének kapcsolata nem volt éppen felhőtlen már korábban sem. Főleg az átigazolások játszottak szerepet ebben, hogy nem sikerült azokat a játékosokat Egerszegre hozni, akiket az edző szeretett volna. 

A ZTE FC ifj. Mihalecz Istvánt nevezte ki a csapat élére

Mostantól viszont új fejezet nyílik, hiszen edzőt váltott a ZTE FC.  A klub bejelentette ugyanis, hogy az egerszegi ifj. Mihalecz István veszi át Márton Gábor helyét. 

Ifj. Mihalecz István ült már a ZTE FC kispadján, hiszen a 2015-2016-os szezonban a tabella harmadik helyén állva Csank János helyét vette át az utolsó hat fordulóra.  Akkor négy győzelmet aratva, egy döntetlen és egy vereség mellett a csapat a 3. helyen végzett az NB II.-ben, mindössze két ponttal lemaradva a még feljutást érő második helyezéstől. Mihalecz István a ZTE FC-nél számos szerepkört betöltött ez mellett is, hiszen 2017-ig utánpótlás szakágvezető volt, amikor a Vasas Kubala Akadémia és a Siófok csapatának szakmai vezetője lett.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!