Hét gól Debrecenben

2025.04.19. 15:27

A ZTE FC drámai végjáték után kapott ki, de akár nyerhetett is volna...

Szombaton Debrecenben kezdődött meg a labdarúgó NB I. 28. fordulója. A kora délutáni találkozón a DVSC azt a ZTE FC-t fogadta, amely három ponttal előzte meg a szombati házigazdát. Drámai mérkőzésen 4-3-ra nyert a DVSC.

A ZTE FC drámai végjáték után kapott ki, de akár nyerhetett is volna...

Itt még úgy tűnt, hogy ebből a ZTE FC győzelme is meglehet, amikor Jack Ipalibo szerzett megint vezetést.

Fotó: Koncz Márton/Nemzeti Sport

Így aztán hatpontos meccset játszottak a Nagyerdei Stadionban, hiszen az ilyen találkozókra előszeretettel ragasztják rá ezt a jelzőt, tegyük hozzá, jogosan. a DVSC és a ZTE FC szombati találkozójára pedig szó szerint is lehetett mindezt érteni, hiszen zalai siker esetén tényleg hatpontos különbség alakulhatott volna ki, a Loki szempontjából meg hat pont hátrány. A DVSC győzelmével befoghatta a zalaiakat. 

ZTE FC
A ZTE FC második góljának szerzőjét, Krajcsiovics Ábelt köszönti csapattársa, Yohan Croizet. 
Fotó: Koncz Márton/Nemzeti Sport

DVSC - ZTE FC 4-3 (1-2) 

Debrecen, 5 717 néző. Jv.: Zierkelbach (Georgiu, Horváth Z.). 

DVSC: Gonda - Szécsi (Szuhodovszki, 39.), Rönnlöf, Lang, Hofman, Vajda - Szűcs (Dzsudzsák, 84.), Youga, Maurides - Bárány, Domingues (Kocsis G., 90+7.). Vezetőedző: Nestor El Maestro. 

ZTE FC: Gundel-Takács - Szendrei, Evangelou, Csóka, Medgyes (Safronov, 57., Várkonyi, 67.) - Sankovic - Krajcsovics (Sajbán, 57.), Csonka (Bakti, 80.), Kiss B. (Ipalibo, 80.), Mim - Croizet. Vezetőedző: Márton Gábor. 

Gólszerző: Bárány (5.), Szűcs (52.), Domingues (87., 90+6.), illetve Mim (25.), Krajcsovics (29.), Ipalibo (81.). 

Sárga lap: Domingues (54.), Szűcs (74.), illetve Csonka (21.), Gundel-Takács (90+4.)

 

Gyors hazai vezetés

Innen kezdődött tehát minden. Bakti Balázs a kispadon, Dénes Csanád Vilmos a keretben sem volt... A fiatal játékos sérüléssel bajlódik és Márton Gáborék ezen a találkozón nem szerették volna megkockáztatni a játékát. A DVSC abszolút felfokozott állapotban várta a találkozót, és így is kezdett.  Nem kellett sokat várni az első gólra.. Az 5. percben bal oldali beadás után Csóka és Medgyes közé robbant be Bárány, aki az ötösről fejelt a jobb alsó sarokba, 1-0. Alighanem ilyen kezdést "rajzoltak meg" előzetesen a debreceni tervezőasztalon, ezzel ellentétes lehetett a zalaiak  terve... Mindenesetre jobban kapta el a meccs elején a házigazda, de a 11. percben majdnem jött a válasz. Csonka szöglete után Evangelou érkezett, de fejese a bal oldali kapufán csattant. Ez nagy lehetőség volt az egyenlítésre, ugyanis az egerszegiek ezt követően nem nagyon jutottak el a DVSC kapujáig,. 

A ZTE FC négy perc alatt fordított

A labdabirtoklás abszolút kiegyenlített volt, de veszélyesebben támadott a házigazda. Hogy aztán a 25. percig eljusson a találkozó, amikor Csonka jobb oldalról remekül tekert a kapu elé, ahova berobbant Mim és négy méterről fejelt a kapuba, 1-1. Majdnem ugyanolyan gólt ért tehát el a ZTE FC, mint előtte a DVSC. De aztán nem úgy folytatódott. A 29. percben Csonka 22 méteres lövése a kapufáról pattant vissza, de Krajcsovicshoz jutott, aki egy nagyszerű labdaátvétel után ballal, kissé jobbról remekül lőtte ki a hosszú sarkot, 1-2.  Innentől pedig a ZTE FC irányított és próbálja még jobban sokkolni a debrecenieket, akik teljesen elbizonytalanodtak. Hol volt már a meccs eleji határozottság... Labdabirtoklásban is a ZTE járt már elöl (amúgy addig is teljesen egál volt ez), kellett egy jó pár perc a hazaiaknak, hogy ocsúdjanak és a félidő végén újra   aktívabbak legyenek.  Az első félidő abszolút kiegenlített játékot hozott, hiszen a DVSC jobban kezdett, de a félidő derekén a ZTE FC irányított és játszott jobban, ráadásul két gólt lőtt, a DVSC meg egyet. 

Megint egy gyors hazai gól

Innen folytatódott a találkozó és megint nagy lendülettel kezdett a DVSC. Kis területen, gyors passzokkal szőtte támadásait a hazai csapat, Szuhodovszki lövése pedig tényleg csak centikkel ment kapu mellé.   Az 52. percben egyenlített a Loki: Maurides fejjel készített le Szűcs pedig érkezett az ötös előterében és higgadtan lőtt a kapuba, 2-2. Ezt a félidőt is jobban kezdte tehát a házigazda, ráadásul Medgyes Sinan izomsérülést szenvedett és  le kellett cserélnie őt Márton Gábornak. A ZTE FC szempontjából a pontszerzés is jó eredményt jelentett volna, hiszen egyre kevesebb alkalommal jutott el a hazai tizenhatosig. 

Kényszerű csere után kényszerű csere... 

A 63. percben aztán Domingues és Safronov ütközött, egyből látszott, hogy nagy a baj, az egerszegiek ukrán védőjének a fejét érte az ütés, felrémlett, hogy lenyelte a nyelvért, de nem. Safronov vissza akart menni a pályára, de a csapatorvos nem engedte egy ilyen ütközés után. nemvolt folyamatos a játék, hiszen nem sokkal később Szendrei és Youga összefejelt, a zalai védőt ápolni kellett és állt a játék. 

Ipalibo jött, látott, gólt lőtt 

Aztán folytatódott a játék egyre kevesebb helyzettel mindkét oldalon. Márton Gábor cserélt és jól!. Beállt Jack Ipalibo, aki nem töltött egy percet sem, amikor Szendrei lapos középre adását Croizet átlépte, a mögötte érkező Ipalibo pedig 6 méterről lőtt a kapuba, 2-3. Megint vezetett a ZTE, de meg tudja-e tartani az előnyt. De nem . A 88. percben nem szabadult fel a zalai kapu és Domingues laposan, 12 méterről helyezett a kapuba, 3-3.  A DVSC beszorította zalaiakat az utolsó perceben, Dzsudzsák a 93. percben a felső lécre bombázott, de aztán eljött a ZTE FC végzete. A 96. percben egy rossz  felszabadítás után Domingueshez került a labda, aki kissé balról, 14 méterről egyből lőtt és a labda a kapufa segítségével jutott a hálóba, 4-3. 

Hét gól, 4-3, és úgy vesztett a ZTE FC hogy idegenben három gólt lőtt. A végén a nyomást nem bírta ki, pedig kétszer is vezetett. Drámai meccs volt ez mind a két fél számára. Győzelmével a DVSC pontszámban beérte a ZTE FC csapatát, és megelőzte, így a zalaiak most a 10. helyen állnak. 

  

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!