Körbeutazzák az országot

2025.04.17. 18:30

Gyűjtik a kilométereket a ZTE FC futballistái (videón az első debreceni ZTE-siker)

Nem lesznek unalmasak az elkövetkező napok az egerszegi futballisták számára. Nyakukba veszik ugyanis az országot, hiszen már pénteken elutaznak Debrecenbe, kedden pedig Pakson vár rájuk a tolnai csapat a MOL Magyar Kupában.

Ki túlzással kétezer kilométert beletekernek a csapatbuszba ebben a pár napban. Annyi persze nem lesz, de 1500 kilométert egészen biztosan megtesznek a ZTE FC játékosai (aki nagyon akkurátus,  nyugodtan számolja ki!). Az utazás és az evvel töltött idő bizony fárasztó is tud lenni, de a ZTE FC-nál igyekeznek majd úgy alakítani a programot, hogy ne legyen annyira monoton sem ez az időszak. 

ZTE FC
A ZTE FC és a DVSC legutoljára decemberben Zalaegerszegen találkozott egymással és akkor a kékmezes zalaiak 2-1-re nyertek. 
Fotó: Szekeres Péter

A ZTE FC és a Debrecen

A labdarúgó NB I. 28. fordulójának nyitómérkőzését "kapta meg" a ZTE FC, hiszen szombaton 13.15 órakor lép pályára a DVSC vendégeként.  Márton Gábor együttese pénteken délelőtt még idehaza edz, majd útra kel és az éjszakát már  Debrecenben tölti. Igazi hatpontos mérkőzés lesz ez, hiszen a két csapat a veszélyeztetett zónában tartózkodik. A DVSC a már kieső 11. helyen áll, és  három ponttal van lemaradva a 9. ZTE FC mögött.  Az örökmérleg nem túl kedvező a zalaiakra nézve. Az eddigi egymás elleni 69 első osztályú találkozójukon 37 DVSC-siker született 13 döntetlen és 19 ZTE-győzelem mellett.  Debrecenben még rosszabb az egerszegiek mérlege: a 36 összecsapásukon 26 debreceni győzelem született 7 döntetlen és három ZTE-diadal mellett. 

Emlékezetes első diadal

De még mekkora diadal volt az első! 2002. március 30-án, ugyancsak nagyszombaton a bajnoki címe felé robogó ZTE FC 6-1-re győzött a Nagyerdőben. Waltner Róbert és Nagy Lajos duplázott, mellettük Egressy Gábor és Kenesei Krisztián volt még eredményes (alább a videó).   A következő  ZTE-siker 2020.március 14-én következett, majd a harmadik 20221. augusztus 21-én, amikor 2-1-re nyertek a kék-fehérek. Ez utóbbi két sikernek a jelenlegi együttesből ketten voltak részesei: az elsőn Márton Gábor vezetőedzőként, utóbbin Bojan Sankovic játékosként. 

Pihennek és készülnek

A remélhetőleg sikeres debreceni túrát követően visszatér a ZTE FC Zalaegerszegre, de hétfőtől már a Paks elleni keddi (20.00) MOL Magyar Kupa elődöntőre készül.  A két mérkőzés között  gyakorlatilag csak regenerálódás és frissítés  szerepelt a programban. Az esti kezdés ellenére a ZTE FC kedden már reggel útra kel, és az ebédet egy paksi hotelben  költi el, ami után pihenő következik és hangolódás  az esti találkozóra. Az már biztos, hogy a ZTE FC szurkolói is ott lesznek a Paks stadionjában és nagyon remélik, hogy csapatuk kiharcolja a továbbjutást,. A bajnokságban a Paksi FC élcsapat, sőt, még harcban van a bajnoki címért és az szinte már borítékolható, hogy Bognár György együttese dobogós lesz. Viszont éppen a Paksi FC az, amely az elmúlt öt találkozóján nem tudott győzelmet elérni a ZTE FC ellen. Sőt, az ebben a szezonban lejátszott egymás elleni találkozóikon Egerszegen 3-1-re nyertek Szendrei Norberték, majd Pakson 2-2-es döntetlen következett, pár hete pedig a ZTE Arénában 1-1 született. 

Pakson már nem elég a pont...

Kedden viszont nem pontokra megy ki a játék, hanem továbbjutásra. Valakinek nyernie kell.  

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!