ZVK: jöhet az elődöntő!

2025.04.17. 13:26

A Teskánd hat gólt lőtt Csesztregen a kupában

A Szepetnek, a Technoroll Teskánd, a Zalaszentgrót és Zalalövő a legjobb négy között. A Zala Vármegyei Kupa negyeddöntőit rendezték meg és ez a négy csapat már biztosan ott lesz a MOL Magyar Kupa augusztusban rajtoló országos főtábláján is. Egy hely még kiadó Zalából.

A labdarúgó Zala Vármegyei Kupa 6. fordulóját rendezték meg, amelyben egy kivételével nem született meglepetés. Az az egy pedig a Csesztreg és a Technoroll Teskánd összecsapása, hiszen a vérmegyei I. osztály két élcsapatáról van szó, éppen emiatt a 6-1-es teskándi siker idegenben most meglepetés, de csal a különbség miatt. A vármegyei I. osztály címvédője, a Csesztreg sok sebből vérzik, sok a hiányzója és az idei öt bajnokija közül  háromszor kikapott és most a kupában is búcsúzott. A Teskánd ugyanakkor egy megtorpanás után kezd magára találni. A Zalaszentgrót magabiztosan nyert, nem is titkolt célja a grótiaknak, hogy megnyerjék a kupát az idén is, hiszen 2024-ben is ők emelhették a magasba a serleget.  

Zala Vármegyei Kupa
Tavaly a Zala Vármegyei Kupa döntőjében a Zalaszentgrót (feketében) és a Zalalövő (sárgában) találkozott a ZTE Arénában. Ez a párosítás az idén is összejöhet még, hiszen elkerülik egymást az elődöntőben, de kérdés, hogy mit szólnak ehhez a riválisok, azaz a Szepetnek és a Teskánd...
Fotó: Pezzetta Umberto

A 7. fordulóban, vagyis az elődöntőben  Szepetnek-Zalaszentgrót és Teskánd-Zalalövő találkozókat rendeznek, de a 6. fordulóban vesztes csapatok is folytatják, hiszen Zalából 5 csapat kerülhet fel a Magyar Kupa főtáblájára és egy hely még kiadó. Azért az egy helyért pedig első körben Németfalu-Gyenesdiás és Böde-Csesztreg találkozókat rendeznek.  a két továbbjutó az újabb körben dönt az ötödik felkerülő csapatról. Az MLSZ  Zala Vármegyei Igazgatósága a csapatok kérésére a 7. forduló találkozóit május 7-re írta ki.   A ZVK döntőjének időpontja még nincs kijelölve.

Zala Vármegyei Kupa, 6. forduló

Szepetnek–Kinizsi Gyenesdiás 7–0 (3–0)
Szepetnek. Jv.: Lakics P.
Szepetnek: Bocskai – Üst, Fadgyas (Bilák), Losonczy, Pápai, Schuller, Csavari, Dömötör (Pirbus), Szilveszter, Kolman (Kobra), Bános (Kocsis). Játékos-edző: Nagy Tamás.
Gyenesdiás: Vajda – Szabó G., Zsiga, Fehér (Tarnóczai), Csák, Besze, Tóth A. (Sipos), Nagy G., Karancz, Bertók, Sipőcz. Edző: Kocsis Norbert.
Gólszerzők: Kobra (2), Bilák, Schuller, Kolman, Csavari, Dömötör.

Göcsej Németfalu–Zalaszentgrót 1–8 (0–6)
Németfalu. Jv.: Major Zs.
Németfalu: Széplaki – Töröcsik, Kenesey (Cseke), Szabó Cs., Kovács M. (Kovács D.), Anti (Zsédely), Solymosi, Ábrahám (Domján), Bertók, Horváth R., Vass (Pilise). Edző: Péteri Gáspár.
Zalaszentgrót: Osbáth (Farkas T.) – Szántó, Nikitscher (Vajda), Doszpoth, Fülöp (Pintér), Kovács L., Székács, Kovács D., Kovács P. (Kovács-Braun), Czibor, Horváth D. Edző: Bencze Péter.
Gólszerzők: Bertók, ill. Fülöp (4), Doszpoth (3), Kovács-Braun.

Csesztreg–Technoroll Teskánd 1–6 (0–3)
Csesztreg. Jv.: Siket L.
Csesztreg: Szmolicza (Szépréti) – Póczak, Kovács E. (Németh G.), Lovrencsics, Szabó K., Biharvári (Őr), Őri Cs., Kiss B., Őri M., Elek, Németh D. (Gerencsér). Edző: Tamás Tamás.
Teskánd: Paksy – Gájer, Szökrönyös, Gyarmati (Kovács M.), Boronyák (Ferenczy M.), Ferenczi D., Bedő, Major J., Major M., Bresztovszky, Szabó B. Edző: Kovács Imre.
Gólszerzők: Őri M., ill. Ferenczi D. (2), Szabó B., Gájer, Major M., Szökrönyös.

Kertigépvilág.hu-Böde–Clean Medic Zalalövő1–3 (1–0)
Böde. Jv.: Kondákor M.
Böde: Kovács G. – Bodó, Turi, Horváth Sz., Flander, Németh B. (Odonics), Sebők, Kiss M., Németh R. (Orbán), Csóka (Kócza), Sluka. Edző: Szente Gábor.
Zalalövő: Kovács D. – Csáki (Radics), Gyenese, Csik (Berkovics), Őr (Horváth J.), Agg, Horváth T. (Cseresznyés), Horváth D. (Sipos), Tóth B., Földvári, Mesics. Edző: Ostrom János.
Gólszerzők: Sluka, ill. Tóth B., Berkovics, Mesics.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!