2025.04.15. 19:35
Pontot ért a duplázás, nem múlt el a meccs piros nélkül
Vereség, döntetlen a mérlege a zalai női csapatoknak. A hazai női futball második vonalában folytatódtak a küzdelmek.
A női labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában ezúttal csak az FC Nagykanizsa gyarapodott ponttal a zalai együttesek közül. A hazai női futball második vonalában a ZTE FC a 6. helyen áll, az FC Nagykanizsa pedig a 7. helyezett.

Fotó: Szakony Attila
A listavezető vitte a pontokat
ZTE FC-Budaörs 1924 0-3 (0-0)
Zalaegerszeg, 50 néző. Jv.: Tóth A.
ZTE FC: Kiss - Nagy, Szegedi (Major)i, Tóth, Simon, Poletar (Melus), Bicsák (Vitusz), Kopcsándi, Harsányi, Király, Mezőfi. Edző: Pergelné Kalamár Andrea.
Gólszerzők: Berencsi (55., 88.), Moldován (62.).
Az éllovas még pontot sem vesztett, a vendégek ellen az első félidőben a hazaiak jól tartották magukat. Igaz a Budaőrs irányított, de a kék-fehérek jól védekeztek. Fordulás után gyorsan vezetést szerzett a tabella első, amelyet pár percen beül megduplázott. A mérkőzés eldőlt, a hajrában újabb gólt szereztek a vendégek, ezzel fölényessé tették sikerüket.
Küzdelmes mérkőzésen, ha nehezen is, de az éllovas érvényesítette a papaírformát.
Pergelné Kalamár Andrea: - A pontot sem vesztett vendégek ellen, becsülettel helyt álltunk.
A zalai női futball egy pontja
FC Nagykanizsa – Soproni Egyetem 2-2 (1-2)
Nagykanizsa, 50 néző. Jv.: Siket.
FCN: Oravecz-Molnár – Gyergyák (Szokol), Szabó Zs., Molnár R., Gergelics, Németh P., Farkas Cs. (Pintér D.), Sóstai, Nagy-Fáró, Kaszás, Domján-Köröcz. Edző: Domján Péter.
Gólszerzők: Németh P. (22., 55.), illetve Udvari (33.), Bozzay (35.)
Kiállítva: Szokol (81.).
Nem szövögette támadásait rosszul az FC Nagykanizsa, aki a sérült Szollárt nélkülözte, játéka idővel góllá is érett, ugyanakkor egy ötperces rövidzárlat borította az elképzeléseket. A második félidőre rendezte sorait az FCN, s viszonylag gyorsan egyenlíteni is tudtak a vendéglátók. Akadtak még lehetőségeik az egyenlítés után is. Meg persze a soproniaknak is és egy ilyen előtt szabálytalankodott úgy Szokol Dorina, hogy az ellenfél emberelőnybe került. Gólt viszont sem akkor, sem még a hátralévő percekben nem értek el. Maradt a döntetlen.
Domján Péter: „Nem alakult rosszul a meccs számunkra, bár az a rövidzárlat kissé megfogott minket, melyből azért vissza tudtunk jönni. Továbbra is mezőnyfölényünk volt, kapufát is lőttünk, de nyernünk nem sikerült.”