Remeklő kosarasok

2025.03.17. 18:10

ZTE KK: a csapatkapitány ahol tud, segít!

Az esős, szomorú vasárnap ellenére ez egy jól sikerült hétzárás volt. A Zalakerámia ZTE KK és csapatkapitánya, Tóth Ádám szempontjából mindenképpen, utóbbi pedig duplán örülhetett. A jótékony célra felajánlott, licitre kínált mezéből befolyt összeg több, mint kétmillió forinttal segíti egy beteg kisfiú gyógyulását, az esti, DEAC elleni bajnokiban pedig ezúttal nem lehetett kivetnivalót találni.

ZTE KK: a csapatkapitány ahol tud, segít!

Csapat! - lehetne ez is a kép címe, hiszen a ZTE KK vasárnap tényleg csapatként nyert, noha a jó egyéni teljesítmények is kellettek a sikerhez.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

Ez nagyon kellett! Vélhetően a Zalakerámia ZTE KK szurkolói közül is sokan így értékelték a vasárnap esti, a kosárlabda NB I. 22. fordulójában lejátszott Zalakerámia ZTE KK-DEAC (103-84) mérkőzést, hiszen az egerszegi együttes egy csúnya zakó után rukkolt ki olyan teljesítménnyel, amire valóban nem lehetett panasz. A kék-fehérek a mérkőzés első pillanatától kezdve nagy elánnal, és ami fontos, eredményes játékkal rukkoltak ki. Mindezt a közönség díjazta, de ez teljesen érthető volt.

ZTE KK
Tóth Ádám dob, Andre Williamson már lekésett a ZTE KK csapatkapitányáról... 
Fotó: Bálizs Zsuzsa

Kétmillió forint Nolen gyógyítására

Ahogy tudósításunkban írtuk, Tóth Ádám vasárnap este igazi vezér volt a pályán. A ZTE KK csapatkapitánya remekül játszott, de a legfontosabb, hogy segített. Mi is beszámoltunk róla, hogy Tóth Ádám egy beteg kisfiú gyógyulását segítendő jótékony célra ajánlotta fel a mezét. A licitnek köszönhetően valamivel több, mint kétmillió forint gyűlt össze. Tóth Ádám a közösségi oldalán is megköszönte mindenkinek a segítséget, mi pedig megkérdeztük tőle, mit jelentett számára, hogy ennyien segítettek. 

Nyert a jó ügy!

- Először is köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a jótékonysági ügyhöz, hiszen az ő együttműködésük nélkül mindez nem valósulhatott volna meg - mondta a ZTE KK csapatkapitánya. - Egy ilyen helyzetben az emberek valóban megmozdulnak, főleg egy olyan közösségben, mint amit a sport jelent. Én is családapa vagyok, átérzem Nolen és családja helyzetét. Ez az akció most publikus volt, de már korábban is többször vettem részt hasonló kezdeményezésekben, amikor szintén embertársainkon kellett segíteni.

A jó ügy tehát nyert!

Nyert a ZTE KK is

És nyert a Zalakerámia ZTE KK is! Méghozzá egy fontos meccset, aminek volt "előélete". A ZTE KK súlyos vereségbe futott bele múlt szerdán a Honvéd otthonában (101-70), ráadásul nagyon gyenge játékkal. De mi történt három nap alatt a csapattal? A kérdést természetesen feltettük Tóth Ádámnak is. 

- A szerdai meccsünkről annyit, hogy az a játék tényleg nem nézett ki valami jól... - kezdte válaszát a csapatkapitány. - Jókor jött az a pofon, de el kell mondani, nem csak velünk, a nagy csapatokkal is előfordul olyan, hogy becsúszik egy nagyon rossz mérkőzés. Kicsit rendet kellett tenni a fejekben, hogy tudatosuljon: csapatként kell játszani! Annak örülök, hogy vasárnap valóban újra csapatként harcoltunk és játszottunk a pályán. Tudatosult mindenkinél, amiért hat-hét hónapja dolgozunk, vagyis, hogy minél jobb pozíciót érjünk el a rájátszásra, az egy vagy két gyenge mérkőzéssel kicsúszhat a kezünkből, de ezt nem engedhetjük meg. Ezért volt fontos ez a vasárnap produkció, hogy újra megmutattuk ezt az arcunkat. Remélem, most már csakis ezt láthatják a szurkolóink tőlünk. 

Remeklő játékosok

Ne feledkezzünk meg a többiekről sem. Isaiah Bigelow noha most "csak" 11 pontot szerzett, de közben olyan mezőnymunkát végzett, ami a mezőny fölé emelte. Billy Garrett szintén remekelt, ahogy Trey McGowens is, aki nem sokkal maradt el mögötte. Keller Iván szintén dicséretet érdemel, de gyakorlatilag minden pályára lépő zalai játékos is. Érdemes a statisztikai lapot böngészni: 

ZTE KK
Zalakerámia ZTE KK-DEAC statisztikai lap
Fotó: ZH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában