Ismét ünnepeltek

2025.03.22. 10:30

A Szakály István-díj 30 esztendeje - idén őket ismerték el

Ismét eltelt egy év és újra "jelentkezett" a Szakály István Sportalapítvány... Mindig tavaszra esik ugyanis a Szakály István-díj átadója, ahogy most is történt.

A péntek délutáni ünnepségen a WHC Consulting székházában a díjat alapító Szakály István, a Szakály István Sportalapítvány elnöke, Szakály Istvánné és Tóth Zoltán, a WHC alapító tulajdonosa, a ZAC húsz éven át elnöke várta a sajtó képviselőit a Szakály István-díj idei átadására.

Szakály István-díj
Balról a Szakály István-díj alapítója, mellette Szakály Istvánné, az alapítvány elnöke, Rácz Sándor, Muszil Ágnes, Góczán István és Tóth Zoltán. 
Fotó: Kerkai Attila

Az egerszegi atlétikai élet fejlődéséért

A korábbi években is így volt ez, és az idén 30 éve, hogy Szakály István, a Zalaszám-Zalaegerszeg Atlétikai Club egyik alapítója, majd évtizedeken át ügyvezetője 1995-ben létrehozta a nevével fémjelzett díjat. Miért? Elsősorban azért, hogy az egerszegi atlétikai klubban sportoló, majd egyetemi tanulmányaikat más városokban folytató sportolók lehetőleg maradjanak a klub kötelékében, térjenek vissza tanulmányaik befejezése után. Később aztán a díjazottak köre kibővült azokra, akik társadalmai munkában, támogatóként segítették az egerszegi atlétika fejlődését. Mindez elhangzott a pénteki ünnepségen, és Szakály István egyenként is bemutatta az idei elismerésben részesülteket. 

A Szakály István-díj idei jutalmazottjai 

Rácz Sándor egykor maga is részt vett a ZAC létrehozásában, önkormányzati képviselőként pedig a rendszerváltás után nagyban segítette annak életét és működését. Muszil Ágnes a Zalaszám.-ZAC versenyzője továbbra is szállítja az eredményeket a klub számára, aki ráadásul az idén államvizsgázik a pécsi egyetemen, ahol dietetikus szakon tanul. A középtávfutó nagyon szeretne az U23-as Európa-bajnokságra is kijutni. Edzője, Góczán István az idei harmadik díjazott, aki 13 éves kora óta atletizált, középtávfutóként ért el sikereket, majd az edzői pályára lépve sikeres versenyzőket nevelt. Többek között a triatlonista, a tokiói olimpián 7. helyezett Bicsák Bence is tanítványa volt, aki egykor atlétaként is sikereket ért el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában