Nem indult jól a rájátszás

2025.03.18. 20:15

A Nagykanizsa FC most sem bírt az egyetemistákkal

Vereséggel kezdte az NB II.-es futsal felsőházi rájátszást a Nagykanizsai Futsal Club. Az ELTE-BEAC az alapszakasz után ezúttal is fölényesen győzött a Nagykanizsa FC ellenfeleként.

A vendégek kezdték magasabb fordulaton a mérkőzést, 10 perc után már gyors, háromgólos előnyre tettek szert. A félidő második felében próbált zárkózni a Nagykanizsa FC, meg is voltak a helyzeteik, de nem tudták azokat gólra váltani. Januárban a futsal NB II. Nyugati csoport alapszakasz-mérkőzésén az ELTE-BEAC 6-0-ra nyert Kanizsán, s talán bízhattak a zalaiak abban, hogy a második félidőre szorosabb lesz az állás. 

Nagykanizsa FC
Nem ment a kanizsai csapatnak hazai pályán. Most lesz egy kis szünet, van mit megbeszélniük a folytatásig az Nagykanizsa FC tagjainak. 
Fotó: Szakony Attila


A Nagykanizsa FC nem tudott újítani

De nem... A második félidő hasonló ritmusban folytatódott, mint ahogy az első kezdődött, a meccs 24. percében már ötgólos volt az NFC hátránya. Manganelli Attila révén ugyan szépített a Nagykanizsai Futsal Club, de a fővárosiak nem álltak le, s onnantól már csak a végeredmény volt a kérdés. Schuller Ferenc találata már csupán az eredmény kozmetikázására volt elegendő.
A ritmusosabb, gyorsabb, jobb játékot diktáló fővárosiak kíméletlenül kihasználták a helyzeteiket és megérdemelten győztek még ilyen arányban is a tartalékos NFC-vel szemben.

Kis szünet következik

A Nagykanizsa FC legközelebb március 31-én az Airnergy FC vendége lesz a futsal NB II. felső házi rájátszásban

Nagykanizsai Futsal Club – ELTE-BEAC 2-9 (0-3)

Nagykanizsa, 150 néző. Jv.: Fehérvári.

Nagykanizsa FC: Szőke R. – Kollár, Hetesi, Schuller, Németh M. Csere: Dömötörfy, Horváth G., Gyurcsányi, Manganelli, Millei. Játékos-edző: Gyurcsányi Zsolt.

Gólszerzők: Manganelli (25.), Schuller (38.), illetve Sztojanovits (5., 24., 31.), Miskei (8., 21.), Kovácsfi (10.), Kupás (25.), Póta (28.), Csernay (38.).

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában