Így látták az edzők

2025.02.16. 19:34

Márton Gábor: a cserék óriásit rántottak a csapaton

Ismét egy nagy győzelem, ezúttal Újpesten. A ZTE FC NB I.-es labdarúgó csapata megint hátrányból fordította meg aktuális mérkőzését, Márton Gábor szerint a csapat cseréi "nagyot rántottak" együttese teljesítményén.

A ZTE FC labdarúgó csapata hátrányból fordított vasárnap késő délután az Újpest otthonában és nyert 2-1-re a labdarúgó NB I. 20. fordulójában. A ZTE FC ezzel megtartotta a kilencedik pozícióját a tabellán és ennek a sikernek nagy jelentősége van.  Az edzői nyilatkozatok a mérkőzés után. 

-  Nem arra számítottunk, hogy a tavaszi első három mérkőzés után egy pontot szerezzünk - ismerte el Bartosz Grzelak, az Újpest szakvezetője a mérkőzést követően -  A mai találkozón az első félidőben fölényben voltunk és a másodikban sem ragadtunk be, azonban  úgy a  hatvanadik perc környékén éreztem, hogy elfogyott a lendület, majd a kiállítás sem segített. Ez persze benne van a játékban, de a góllövés hiánya az, ami most gondot okoz, és még az is, hogy az NB I.-ben nem lehet úgy játszani, hogy ne a maximumot hozd. Ha nem csúszunk-mászunk  bajba kerülünk. Nagyon csalódott vagyok.   

Márton Gábor, a ZTE FC vezetőedzője megint egy olyan találkozó után nyilatkozott, melyen csapata hátrányban volt, majd ezt követően fordította meg a mérkőzést. 

- Szerintem a mérkőzést egészben kell nézni - kezdte evvel a zalai szakvezető. -  Az első félidőben az Újpest gyakorlatilag az első kapura lövéséből gólt szerzett. Aztán a betegségből visszatérő játékosok a szünet után jól szálltak be,  és ez volt a terv is, hogy adjanak pluszt.  A kiállításig is szerintem fölényben futballoztunk, Piscitellinek voltak nagy védései,  egy egészen biztosan. Azt gondolom, hogy megérdemelt a győzelmünk, mert a csapat fantasztikusan teljesített. Pozitív volt Almási László beszállása is, a belépője szerintem sárgát  biztosan ért....  Viszont igaz minden csereként játékosomra ez, mert óriásit rántottak a csapat teljesítményén. 

A ZTE FC csapata a következő fordulóban a Győr vendége lesz vasárnap 15.30  órától. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában