2025.02.01. 09:30
A ZTE FC már "izzít", Márton Gábor szerint ez a feladat most
Szombaton újra "beindul" a labdarúgó NB I, hiszen a 18. fordulóval elkezdődik a bajnokság tavaszi fele, ami sok izgalmat tartogat. A ZTE FC együttesére is forró tavasz vár, hiszen az egerszegieknek az elsődleges célja a bent maradás kiharcolása. Márton Gábor együttese vasárnap 17.30-kor egy másik "veszélyeztetett" csapat, a sereghajtó Kecskemét vendége lesz.

A ZTE FC és a Kecskemét ebben a bajnokságban eddig egyszer találkozott, méghozzá 2024. szeptember 21.-én Zalaegerszegen, amikor a ZTE FC 2-1-re nyert. A győztes gólt Csóka Dániel szerezte meg (képünkön középen kékben).
Fotó: Szkeres Péter
Hathetes szünetet követően játszanak ismét bajnoki mérkőzést a hazai élvonalban. A labdarúgó NB I 18. fordulójában a 10. helyezett ZTE FC a sereghajtó Kecskeméti TE vendége lesz, amely eddig 11 pontot szerzett és öt ponttal van lemaradva a zalaiak mögött a tabellán. Mindkét csapat számára rendkívül fontosnak ígérkezik ez az összecsapás.

Fotó: Szekeres Péter
Nem a statisztika játszik!
A két együttes eddig 15 alkalommal találkozott egymással a hazai élvonalban, ezeken 7 Kecskemét-siker született 5 ZTE-győzelem mellett és 3 alkalommal ikszeltek a felek. A Kecskeméten lejátszott és a két együttes 2008 óta íródó közös történelmében még nem született ZTE FC-siker az alföldi városban, hiszen a 8 lejátszott találkozóból 7-szer nyert a Kecskemét, egy alkalommal pedig döntetlen született. A 7 egerszegi összecsapásukon öt hazai győzelem mellett kétszer zártak döntetlennel. Ezek alapján vasárnap Kecskeméten a ZTE FC nem sok jóra számíthat, de ugyebár a pályán nem a számok és a statisztika, hanem a csapatok játszanak!
Kecskeméti változások
A téli átigazolás során a nagyobb mozgás a Gera Zoltán vezette Kecskemétnél volt. Két, kifejezetten nagy figyelmet kapott transzfer is történt a KTE-nél. Aminek zalai vonatkozása is van, az Nikitscher Tamás klubváltása, hiszen a középpályást a spanyol élvonalbeli Valladolid együttese szerződtette, így a ZTE FC neveltje a vasárnapi összecsapáson már nem szerepel. A másik ilyen igazolás Botka Endre kölcsönbe érkezése a Ferencvárostól, akivel mindenképpen erősödött a Kecskemét és a Kisvárdáról szerződtetett Driton Camaj is erősítést jelenthet. Még zajlott az őszi szezon, amikor bejelentették az argentin középcsatár, Michael López leigazolását, aki a finn élvonalból érkezett. Nikitscher mellett még egy távozó van Artner Dávid személyében, aki a horvát másodosztály éllovasához, a Vukovar együtteséhez szerződött.
Ez történt a ZTE FC-nél a télen
A ZTE FC csapatánál jóval kisebb mozgás történt a télen. Mindössze egy érkező van, a nigériai Anderson Esiti, aki a Ferencvárostól szerződött a szezon végéig a kék-fehérekhez. A középpályás mellett érkezett volna még az FTC-től a ghánai Owusu Kwabena, de ő "meggondolta" magát, nem akart a zalai csapatban futballozni és azóta már a török Ankaragücüvel boronálták össze. A ZTE FC téli távozói: Csontos Dominik (Honvéd), Kristian Fucak (Istra, horvát), Vogyicska Balázs (Szeged-Csanád), Josip Spoljaric (NK Nafta 1904, szlovén).
Márton Gábor: nem szoktam panaszkodni, ha meccset kell játszani
- Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen nem fagyott és élőfüves pályán edzhettünk és játszhattuk a felkészülési mérkőzéseket is, egy kivételével - említette Márton Gábor, a ZTE FC vezetőedzője, amikor elsőként a felkészülésről kérdeztük. - Amit lehetett, azt a munkát elvégezte a csapat, nem voltak sérülések sem. Igaz, hogy Szendrei Norbert korábbi sérülése kiújult, aki már tavaly is ezzel bajlódott, de végre megtalálták ennek az okát és már a felépülés útjára lépett.
- Csupán egy érkezőjük van, de szerettek volna csatárt is igazolni, ami nem sikerült, hiszen Owusu ahogy jött, szinte azonnal távozott is. Ez mennyiben írja át az eredeti elképzeléseket?
- Aki nincs itt és nem akar itt futballozni, azzal nem foglalkozunk.. Anderson Esiti itt van, ő egy igazi profi játékos, aki stabilitást adhat a középpályának. Jó ideje nem játszott már tétmeccsen, nem biztos, hogy még kilencven perces állapotban van, de ahogy tud, annyit játszik. A csapat amit játszott az utolsó felkészülési mérkőzésen az nem nézett ki rosszul, de tökéletesíteni kell még a játékunkat. Csiszolni kell, erre fektettük a héten is a hangsúlyt.
- Erősen kezdenek, hiszen sorozatban jönnek februárban a mérkőzések. Felkészültek rá?
- Egy mérkőzést, az FTC elleni szerdai hazai mérkőzésünket leszámítva, a többi csapatnak is ugyanígy kezd, ugyanez lesz nekik is a ritmusuk. Ez van, ez a feladat most mindenkinek. Én az miatt soha szoktam panaszkodni, ha meccset, meccseket kell játszani...
- Az első mérkőzés mindjárt egy kiemelt jelentőségű lesz, hiszen a Kecskemét közvetlen riválisnak számít. Egyetért ezzel?
- Én nem tulajdonítanék neki nagyobb jelentőséget, és ez igaz minden egyes meccsre. Két-három győzelemmel nagyot lehet előre lépni és ugyanígy két-három rosszul sikerült mérkőzéssel nagyot lehet zuhanni is. Az biztos, hogy nagyon fontos lesz a tavaszi rajt, hogy miként sikerül. Ahogy tavaly is történt velünk: egy jó rajt nagy lökést adhat. Ami a rajtot és a Kecskemétet illeti, ők is győzelmi kényszerben lesznek. A magam részéről egy jó mérkőzésben bízok, megvannak az információink az ellenfélről és ahogy lehetett sikerült feltérképezni a játékukat.
- Lehet meglepetés tavasszal? Lát olyan játékost a keretben, aki esetleg berobbanhat?
- Bízok benne, hogy lesz ilyen játékos...
A ZTE FC februári menetrendje
- Február 2., 17.30: Kecskemét - ZTE FC
- Február 5., 19.30: ZTE FC - Ferencváros
- Február 9., 15.30: ZTE FC- DVTK
- Február 16., Újpest - ZTE FC
- Február 23., 15.30: ETO FC Győr - ZTE FC
- Február 26., 13.00: Karcag (NB III) - ZTE FC (Magyar Kupa nyolcaddöntő)