2025.02.12. 15:02
Postagalamb díjátadó olimpiai bajnokkal
Díjátadó összejövetelt tartott az elmúlt hétvégén a zalaegerszegi Y-10 Postagalamb Sport Egyesület. A rendezvényen vendég volt egy igazi szaktekintély, a mosonmagyaróvári Szentesi Endre, aki tavaly sporttörténelmet írt: Miss Olympic 203 nevű madarával két kategóriában is aranyérmet szerzett a postagalamb olimpián – erre pedig korábban senki nem volt képes.
A vendég pedig „ajándékot” is hozott a Szalon étterembe: a szövetség nevében A magyar postagalamb sportért-érdemkereszt ezüst fokozata kitüntetést nyújtotta át Szabó Lászlónak, az Y-10 egyesület egyik vezetőjének. Ám erre csak a saját díjak átadása után került sor, ezekből pedig volt rengeteg.

Fotó: Varga Andor
– Volt már sikeresebb évünk, de a tavalyira sem panaszkodhatunk – mondta összegzésként Szabó László, kiemelve: az 1989-ben alakult Y-10 egyesületnek a legszebb időszakban 32 tagja volt, de jelenleg is 29 versenyző sporttárssal működnek. Tevékenységük mérföldköveként tartják számon a galambászatról és az egyesületről szóló, 2021-ben megjelent és a sportágban idehaza párját ritkító könyvet. – Illetve elmondhatjuk magunkról, hogy nekünk is volt két olimpikon tagtársunk, Boronyák András és Hegyi Ferenc, akik a maguk idejében egyeránt a 17. helyen végeztek a világ legjobb galambászai között.
Az egybegyűlteket a város nevében Vadvári Tibor alpolgármester köszöntötte, majd következett a hagyományos díjátadás, számos kategóriában. Az Y-10 tagjai közül 2024-ben érmet szereztek (a díjátadón a szólítás sorrendjében): Szakony László (8 arany, 3 ezüst, 6 bronz), Mazzag József (6 arany, 3 ezüst, 7 bronz), Bakos János (6 arany, 2 ezüst, 3 bronz), Szabó László (2 ezüst), Takács Kálmán (1 bronz), Boronyák András (5 arany, 7 ezüst, 4 bronz), Jónás Róbert (1 ezüst, 2 bronz), Tóth Zoltán (1 ezüst), Kránicz Miklós (2 arany, 2 ezüst, 1 bronz), Nemes László János (3 arany, 6 ezüst, 2 bronz), Karácsony Lajos és Máté (1 bronz), Salamon József (2 ezüst, 1 bronz), Gál Tihamér (1 ezüst, 2 bronz).
Illetve az Y-10 egyesület Tiszteletbeli tag titulust adományozott a közösség doyenjének, Kovács Lászlónak.
Itthon alig akad kiemelkedő postagalamb
A rendezvény folytatásában Szentesi Endre tartott előadást saját, az idei történelmi sikerhez elvezetett tartástechnológiájáról. Elöljáróban kiemelte: mondandóját gondolatébresztőnek szánja és bízik benne, hogy jóval többen szívlelik meg az elhangzottakat, mint ahányan esetleg megsértődnek.
– A helyzet az, hogy általában a magyar galambászok jelen pillanatban nem versenyképesek a világ legjobbjaival – jelentette ki Szentesi Endre, aki ezzel kapcsolatban a legfőbb hibaként azt nevezte meg, hogy a hazai galambász társadalom túlságosan szétaprózódott. Meglátása szerint kicsik a versenykerületek, a madarak és tenyésztőik csak e közösségeken belül versenyeznek és bár így persze könnyebb elérni az érmes helyezéseket, ám mindez a mezőny minőségének egyáltalán nem használ.
– Rengeteg a középszerű madár, kimagasló alig akad, a versenyek pedig „a vakok között a félszemű a király” alapon dőlnek el – mondta az előadó, aki a folytatásban beszélt még kiválasztásról, tenyésztésről (ez idehaza Szentesi Endre szerint inkább csak szaporításnak nevezhető...), táplálkozásról, gyógyszerekről, edzésről – és az egerszegi sporttársak közül többen azzal búcsúztatták: az általa elmondottakat beépítik a mindennapi tevékenységükbe.
A következő versenyszezon a tavasszal együtt érkezik el. Amikor az Y-10 versenyző galambjait közös kamionnal Csehországba, Szlovákiába, Németországba utaztatják, ott adott pillanatban felröptetik, a galambászok pedig itthon várják, hogy madaraik 300-600 kilométeres repülés után megérkezzenek a hazai dúcra.
A zalaegerszegi Y-10 Postagalamb Sport Egyesület tagjai 2024-ben a következő településekről indítottak versenyeket:
- Szlovákia: Malacky.
- Csehország: Brno, Havlickuv Brod, Prága, Teplice, Liberec,
- Németország: Grimma, Magdeburg, Luckau.