2025.01.21. 13:48
Itthon is láthatják Esitiéket
Folytatódik a felkészülés, a ZTE FC pedig egy plusz találkozót is a programjába illesztett. A téli felkészülés során eredetileg négy találkozó szerepelt a ZTE FC programjában, de úgy döntöttek, hogy szerdán is pályára lépnek.
Eddig úgy volt, hogy csak a február 5-én esedékes ZTE FC- Ferencváros korábbról elhalasztott és pótolt találkozón láthatja hazai környezetben először az új évben csapatát a ZTE szurkolótábora, de mindez most változott A téli felkészülés során ugyanis a ZTE FC szerdán is pályára lép, méghozzá idehaza, amikor az NB II.-es Gyirmót FC lesz az ellenfél.

Fotó: Pezzetta Umberto
A találkozó elsősorban egy plusz gyakorlási lehetőséget jelent Márton Gábor együttesének, ami soha nem jön rosszul. A ZTE FC-Gyirmót mérkőzést 13 órától rendezik az ZTE edzőpályán, majd még egy találkozó vár a kék-fehérekre a tavaszi, kecskeméti nyitányig (február 2., 17.30), amikor szombaton Lendván a Nafta 1904 együtteséhez utaznak.