2025.01.30. 13:24
Férfi kézilabda NB II: tavaszi rajt
A hétvégén folytatódik az NB II-es kézilabda-bajnokság alapszakasza a férfiaknál. A Nagykanizsa együttese az E csoportban hibátlanul, kilenc mérkőzésből kilenc győzelemmel, a tabella éléről várja a tavaszi rajtot, mely pécsi rangadóval érkezik el számára.
Csalló Ádám edző gárdája számára minden pont, különösen a közvetlen riválisoktól megszerezhetők hatványozottan fontosak a férfi kézilabda NB II felsőházi rájátszásának szempontjából. Innen nézve pedig a rajt nem is lehetne élesebb a dél-zalaiak számára, akik pénteken 19.30 órától első számú üldözőjük, a PTE-PEAC vendégei lesznek.

Fotó: archív/Szakony Attila
– Igazából két rangadóval folytatódik számunkra a szezon – mondta el a kanizsai kézilabdázók ügyvezetője, Musits Róbert. – Most pénteken a legfőbb rivális, vagyis a második helyen álló PEAC lesz a feladat idegenben, majd jövő szombaton a harmadik helyezett Hőgyészt fogadhatjuk. E két nehéz mérkőzés után három hét szünet következik, aztán zárjuk is az alapszakaszt, a Siklós elleni meccsen, szintén itthon. Először azonban fontos lenne egy Pécsett aratott győzelem vagy legalább elkerülni a hatgólos vereséget – utóbbi az egymás elleni eredmények számítása miatt lényeges.
A szintén NB II-es nagykanizsai hölgyek számára egy héttel később, február 9-én jön el az első tavaszi fellépés.