2025.01.16. 14:40
Az FC Nagykanizsa is elkezdte (galéria)
Megkezdték felkészülésüket a nagykanizsai labdarúgók is, de egyelőre még nem teljes hőfokon. Az FC Nagykanizsa csapatának tagjai szerdán találkoztak először a téli szünetet követően, hogy edzésbe álljanak, egyelőre még csoportos foglalkozások keretében.
A labdarúgó NB III. Délnyugati csoportjában ősszel nagyot ment az FC Nagykanizsa együttese, hiszen kétpontos előnnyel áll az élen és így várja a tavaszi folytatást. Az FC Nagykanizsa célja most már nem más, mint a bajnoki cím kiharcolása, amivel jogot nyerne az NB II.-es osztályozóra.

Fotó: Szakony Attila
Az utolsó őszi forduló óta pihenőn volt a csapat, ami természetesen nem azt jelentette, hogy ne lettek volna edzésben a játékosok. A januári kezdésre is egyéni program alapján készültek, szerdán pedig felmérésekkel és csoportos edzésekkel indult a munka. Egyelőre Bene Gábor másodedző irányításával, ugyanis Gabala Krisztián vezetőedző a jövő héten csatlakozik a csapathoz, s onnantól már a komplex munka kezdőik.
Az FC Nagykanizsa keretében egyelőre három játékostól már elköszöntek, amit korábban megírtunk, vagyis Török László, Bence Szilárd és Granicz Patrik a tavasszal már nem lesz a keret tagja. És lehetnek további távozók, az érkezők függvényében. Az érkezőkre viszont szinte biztos, hogy a jövő hétig kell várni, legalábbis a jelenlegi információk alapján ez a helyzet.
A kanizsaiak a tervek szerint kilenc felkészülési mérkőzéssel készülnek a tavaszra.
- Január 25. 11.00: FC Nagykanizsa- Nagyatád (Nagykanizsa)
- Január 29. (időpont még nincs): Slaven Belupo junior (horvát) - FC Nagykanizsa (Koprivnica)
- Február 1., 11.00: Ajka - FC Nagykanizsa (Ajka)
- Február 5., 12.00: Veszprém - FC Nagykanizsa (Veszprém)
- Február 8., 11.00: FC Nagykanizsa- Siófok (Nagykanizsa)
- Február 10.: FC Nagykanizsa - Teskánd (Csurgó)
- Február 12., 11.00: Nagykanizsa - Balatonfüred (Nagykanizsa)
- Február 14., 13.00: FC Nagykanizsa - ZTE FC II. (Nagykanizsa)
- Február 22., 11.00: Haladás VSE - FC Nagykanizsa (Szombathely
Elkezdte az edzéseket az FC Nagykanizsa
Fotók: Szakony Attila