2025.01.22. 15:41
Afrikából jelentkeztek a zalakarosi bamakósok (videóval)
A zalai Big Brothers már Afrikában rója a kilométereket, de a java még csak most kezdődik. A Budapest-Bamako Rali mezőnye már átkelt a Gibraltári-szoroson, úgyhogy a Big Brothers is már ott jár, így megkérdeztük a zalakarosi Nagy testvérpárt, hogy ízlik nekik eddig az út?

A Big Brothers, vagyis a Nagy testvérek, balról Péter, jobbról Zsolt és persze mögöttük a harmadik főszereplő a Ssangyon Korando K9, hiszen minden rajta múlik...
Fotó: Big Brothers to Bamako
Még az ősszel írtunk Nagy Péterről és Nagy Zsoltról, akik azt határozták el, hogy beneveznek a Budapest-Bamako Ralira. És nem csak beneveztek, hanem hosszú hónapok felkészülése után január 17-én elrajtoltak és a SsangYong Korando K9 eddig nem hagyta cserben őket. A Bamako és a Big Brothers is halad Gambia irányába, hogy február 2-án Banjulnál befejezze az útját. Mi nemrég Marokkóban, Agadir előtt pár kilométerrel értük utol telefonon Nagy Pétert és Nagy Zsoltot, akik egy rövid helyzetjelentést adtak eddig az útjukról.

Fotó: Big Brothers to Bamako
A "Hogy megy eddig?" kérdésre Péter válaszolt gyorsan.
- Nehezen... - mondta. - Az autó a várakozásoknak megfelelően teljesít, csak a sebességével van gond. A hetven-nyolcvan kilométer per órás sebességet nem nagyon tudja meghaladni, kilencvennel hátszélben és lejtőn tud csak menni... Emiatt kicsit csúszunk mindig a többiektől, ami abban jelentkezik, hogy nekünk általában korábban kell mindig indulnunk és később is érünk be a szakaszok végcéljához... Mondjuk, mi nyolckor indulunk, mások két és fél órával később, de egy órával korábban már a célban vannak.
No, de ne bántsuk a jó öreg Korandót, amiért Nagy Zsolt a felelős, aki szervizeli és felkészíti a járgányt.
- Eddig meglepően jól teljesít - hallottuk Zsolttól. - Minden reggel indulás előtt kap egy átvizsgálást, hogy mire van szüksége. Eddig csak egy adagolószűrő-csere jött közbe.
Big Brothers: a neheze és a kalandok zöme még csak most jön...
Az út izgalmasabb része viszont most kezdődik, ezt a fiúk is megerősítették. Afrika a nagy kalandok és a meglepetések tárháza, ők is felkészültek már erre.
- Az eddigi része a Budapest-Bamakónak csak a bemelegítés volt - vette vissza a szót Péter. - Most érünk a fekete kontinens sűrűjébe. Eddig azt mondhatom, az utakkal sem volt gond, sőt, volt, ahol jobb utakkal találkoztunk, mint néhány helyen otthon. Szerintem most jön el a mi időnk, hiszen következnek azok a szakaszok, amikor homokdűnéken és terepen vezet majd az út. Ott már nem lesz akkora a sebességkülönbség a többiek és közöttünk, szóval izgalmas rész következik.
Marokkó után Mauritánia, aztán Szenegál és végül Gambia útjai várnak a zalakarosi fiúkra, hogy megérkezzenek Banjulba. Amikor azt kérdeztük tőlük, hogy mit üzennek haza, inkább egyfajta köszönetnyilvánítást hallottunk:
- Mindennap nagyon sokat írnak a követőink közül, és próbálunk mindenkinek válaszolni, de nem mindig sikerül - mondta Zsolt. - Persze írják, hogy könnyű nekem, hiszen ott ülök a vezető mellett, nem kell vezetnem, mert az Zsolt feladata, de... Folyamatosan nézni kell a GPS-t, az itinert, nehogy eltévedjünk, kaját kell csinálni, meg italt, figyelni kell az autó holtterét, ami elég nagy, szóval van feladat.
- ... és köszönjük mindenkinek a támogatást, ez nagyon jólesik nekünk. Megható esténként, amikor megpihenünk ezeket olvasni - vette át a szót még Zsolt.
A végére elárultak egy kis titkot, hiszen sikerült egy kis hazait is átvinni Afrikába...