2024.12.07. 14:30
Vármegyei I. osztály: értékelnek az edzők (1. rész)
Az őszi zárást követően a szokásoknak megfelelően ismét arra kértük a megyei labdarúgó bajnokságban szereplő csapatok edzőit, hogy értékeljék csapataik őszi szereplését. Sorozatunkat a Zala vármegyei I. osztály csapataival, illetve edzőik értékelésével kezdjük. Az első részben az első hét helyezett következik.

A Zala vármegyei I. osztály őszi szezonjában lejátszott mérkőzéseken a ZTE FC II. csapata (fehérben) szerezte a legtöbb pontot.
Fotó: Pezzetta Umberto
A Zala vármegyei I. osztály jelenlegi tabellája nem teljes, hiszen egy, korábbról elhalasztott mérkőzést majd csak tavasszal pótolnak, ráadásul annak az eredményének az őszi elsőség szempontjából is van jelentősége. Pillanatnyilag a ZTE FC II. vezeti a tabellát, de csak két ponttal előzi meg a címvédő Csesztreget, amely ha március elején megnyerné a Zalaszentgrót elleni elmaradt találkozóját, akkor hivatalosan is őszi elsőnek nevezhető. Az őszi mérkőzések alapján viszont a legtöbb pontot a ZTE FC II. szerezte, így a felsorolásunk és az edzői értékelés is vele kezdődik.

Fotó: Szekeres Péter
ZTE FC II.
Horváth Gábor: - Az volt a várakozásunk az első félévre, hogy a csapat az első három helyezést érje el. Mindez reális elképzelés volt, és esélyt ad megnyerni a bajnokságot. Ha pedig odaérnénk, esélyünk lenne az NB III-ért játszani. Innen nézve elégedett lehetek, hiszen az első helyen állunk.
Annak örülök, hogy a mérkőzéseken nagyon sok fiatal kapott lehetőséget.
Noha mi lőttük a legtöbb gólt, és mi kaptuk a legkevesebbet, de van hiányérzetem is. A helyzetek kialakítására és kihasználására gondolok. Ezekben kell fejlődnünk, és van két mérkőzés, ami negatív kicsengésű volt a mi szempontunkból. A Szepetnek és az Andráshida TE elleni meccsekre gondolok, melyeken kikaptunk, ugyanakkor ezt kompenzálja a Teskándon aratott győzelmünk. Összességében nem vagyunk elégedetlenek, hiszen jópár 2006-2007-es születésű játékosunk is lehetőséget kapott. Nem valószínű, hogy nagy változás lenne tavasszal a keretünkben, de a támadó szekciónkat szeretnénk felerősíteni.
Csesztreg
Tamás Tamás: - Három és fél év sikeres időszakot töltöttem el Csesztregen, ezen belül a 2024-es naptári esztendő igazán jól sikerült, hiszen mindössze egyszer kaptunk csak ki. Bajnokcsapatként úgy érzem az ellenfelek is már készülnek belőlünk.
Le a kalappal a srácok előtt, hiszen jó őszt produkáltunk, valamint a vezetőség is erőn felül teljesít, a szurkolóink pedig a tizenkettedik játékosunkat adják, és mindezek nagyon fontosak számunkra.
Remélem, a csapat tavaszra is együtt marad, és marad a célkitűzés is, vagyis az első ötben szeretnénk végezni. Nem mi vagyunk a favoritok, hiszen 5-6 csapat is odaérhet a bajnokság végén az első helyre, de persze mi is megteszünk mindent, hogy odaérjünk… Mindenkinek áldott, boldog karácsonyt kívánok.
Hévíz SK
Damina László: - A bajnokság, ha nem is lett erősebb, azonban kiegyensúlyozottabbá vált. Az előző év második helyezése után csapatunk elé az idei bajnokságban a dobogós helyezést tűztük ki célul, ha az eredményességet vesszük alapul. A Hévíz SK egyesületi filozófiájában továbbra is bízva, feladatul tűztük ki, hogy újabb saját nevelésű játékosainkat építsük be a felnőtt csapatunkba. Három, tavasszal még U19-es játékosunk verekedte be magát az ősz folyamán a kezdő csapatunkba. A mérkőzéseken együttesemnek az átlagéletkora 20,5 év alatt volt, a mezőny egyik legfiatalabb csapata lettünk.
A társaság nagyon sokat fejlődött taktikailag, fizikálisan, technikailag és mentálisan is. Nagy öröm számunkra, hogy a hévízi felnőtt labdarúgás ismét meghatározó tagja lett a megyei első osztályú bajnokságnak.
Mindezt úgy értük el, hogy játékoskeretünk kilencvenöt százalékát saját utánpótlásunkban nevelkedett játékos adja. A bajnokságban a 10. fordulóig gólkülönbséggel voltunk csak a második helyen. Ezután csapatom nem teljesített úgy, amire felkészültek és képesek lettek volna. Nem rajtunk, nem a játékosaimon múlott mindez, hanem külső körülmények szóltak közbe. Nagyon szépen köszönöm játékosaimnak, az U19-es csapatunknak, és minden kollégámnak, valamint az egyesület vezetőinek egész éves munkáját, alázatát, hogy a teljes 2024-es évet ilyen sikeresen tudtuk befejezni.
Clean Medic Zalalövői TK
Ostrom János: - Mivel együtt maradt a keret, azt szerettük volna, hogy minél előrébb zárjuk az őszt. Úgy gondolom, ez sikerült is, és azt is hozzá kell tennem, hogy a fiúk beletették a melót ebbe a jó szereplésbe. A bajnokság elején még sérülések nehezítették a dolgunkat, de az ősz közepétől végre összeállt minden, és a mostani negyedik helyezésünkkel ott vagyunk a mezőny első harmadában. Menet közben természetesen voltak olyan mérkőzések, melyeken pontok mentek el, de én azt gondolom, hogy ebből a fél szezonból kihoztuk, amit csak lehetett. Az utolsó 5-6 találkozóra álltunk össze igazából, ezeken nagyon jól alakultak a mérkőzéseink.
Szeretnénk jól felkészülni a tavaszra, és ha együtt maradunk, továbbá, ha nem lesznek a korábbiakhoz hasonló sérülések a keretben, akkor jelen pillanatban azt mondom, hogy cél a dobogó.
Összességében viszont az első hat hely között mindenképpen ott akarunk lenni a legvégén is.
Technoroll Teskánd
Kovács Imre: - Csalódott vagyok! Mégpedig azért, mert sokáig csak az volt a kérdés, hogy a dobogó melyik fokán végzünk az ősszel. Nem ilyen zárásra gondoltunk. Nagyon elrontottuk a végét, hiszen Zalakomárban és Gyenesdiáson is kikaptunk, ezzel a két vereséggel pedig az ötödik helyre csúsztunk vissza. Ez utóbbi két találkozónk ráadásul két korábbról elhalasztott mérkőzés volt, és ha hozzuk őket, akkor az sokat jelentett volna.
Ugyanakkor abban is bízom, hogy az ősz végi hibákat tudjuk majd orvosolni, és a téli felkészülés után egy jobb és egy eredményesebb Teskánd tér vissza a bajnokságba.
Az első négy hely most is elérhető, ezen belül azt remélem, hogy nem negyedikek leszünk.
Zalaszentgrót VFC
Bencze Péter: - Nehezen indult a felkészülés, hiszen nem várt távozók voltak a csapat magjából. Ám, ahogy lenni szokott, ezt a problémát is megoldotta a vezetőség és a szakmai stáb. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy Fülöp Soma személyével sikerült pótolni a távozó gólokat és eközben egy kiváló emberrel is erősödött a csapategység. A Magyar Kupa főtáblán szerepeltünk, ahol az első kört sikerrel vettük, majd a második fordulóban száztíz percet emberhátrányban játszva, büntetőpárbajban maradtunk alul. Az akkor formálódó csapatunknak az nagyon fájó volt... A Zala Vármegyei Kupában is nehéz megmérettetés várt ránk, hiszen Hévízre kellett utaznunk, de sikerült diadalmaskodni és tovább él a reményünk, hogy ismét a ZTE Arénában játszhassunk. Nem is titok, hogy a szezonban kiemelt célunk a kupadöntőbe jutás és ott az esetleges címvédés. Csapatunkon belül sok fiatal akad, őket próbáljuk ötvözni rutinosabb játékosokkal. Így sikerült visszacsábítani a futballpályára Nikitscher Norbertet és Pintér Ádámot, akik ugyancsak színt hoznak kiváló csapategységünkbe. A bajnokságban célkitűzésünk nem kifejezetten helyezésben értendő. Szeretnénk minél jobb eredményeket elérni és ezért dolgozunk, de tisztában vagyunk a jelenlegi erőviszonyokkal. A bajnokság felénél lőtávolban vagyunk, tavasszal ebből bármi kisülhet. Ahogy említettem, legnagyobb céljaink és terveink a Zala Vármegyei Kupában vannak.
Amit az utóbbi évre vonatkozóan mindenképp pozitívumként kiemelnék, hogy a vármegyei csapatok közül nekünk van a legjobb szurkolótáborunk, drukkereink idegenben is hazai pályát teremtenek számunkra. A közönség és a csapat egyre jobban kezd egymásra találni, ezt szeretnénk a jövőben tovább vinni és fokozni.
Köszönöm még egyszer a vezetőség munkáját és persze a csapat hozzáállását is, illetve minden olyan embernek, akik a háttérben nagyon sokat tesznek a szentgróti fociért. Kellemes ünnepet kívánok mindenkinek és boldog új évet!
Szepetnek
Nagy Tamás: - Nyáron komoly személyi változások történtek a csapat életében. Ezek után az elsődleges feladat a jó csapategység kialakítása volt, illetve az előző évekhez képest a mögöttünk hagyott félszezon során a motivációs szint emelésén volt a hangsúly. Ez, úgy gondolom, maximálisan sikerült is. Az őszi idény első felében a csapat szereplése komoly hullámvasutazáshoz hasonló volt, ami az új játékosok beépítésének, valamint az új játékelemek kellő begyakorlásának volt betudható.
Az ősz második fele már hasonlított arra, amit elképzeltünk és ez már az eredményekben is megmutatkozott. Tavasszal szeretnénk tovább fejlődni, egyben előrébb lépni.
Nem csupán a helyezésekben szeretnénk, hogy mindez megmutatkozzon, hanem a meccseken való dominálásunkban is. Mindezek mellett pedig próbálunk csapatként is továbblépni új játékrendszereknek az elsajátításával. Végezetül minden kedves kollégának, labdarúgónak és a zalai labdarúgásért dolgozóknak kellemes ünnepeket és sikeres új esztendőt kívánok.
A vármegyei I. osztály állása
- ZTE FC. II. 13 10 1 2 45 - 6 31
2. Csesztregi KSE 12 9 2 1 36 - 11 29
3. Hévíz SK 13 8 1 4 32 - 12 25
4. Clean Medic Zalalövői TK 13 7 4 2 33 - 15 25
5. Technoroll Teskánd KSE 13 7 3 3 29 - 19 24
6. ZVFC 12 6 3 3 27 - 19 21
7. Szepetnek SE 13 6 3 4 22 - 20 21
8. Lenti TE SE 13 6 1 6 30 - 22 19
9. Magnetic Andráshida TE 13 6 0 7 18 - 15 18
10. Kinizsi SK Gyenesdiás 13 3 4 6 20 - 52 13
11. Zalakomár ESE-Zalakaros 13 3 3 7 19 - 32 12
12. Tarr Andráshida SC 13 2 2 9 24 - 51 8
13. Semjénháza SE 13 1 4 8 9 - 38 7
14. Kiskanizsai Sáskák 13 0 1 12 10 - 42 1