2024.12.29. 13:52
Egerszegi Titánok: közel volt az év meglepetése
Két egymást követő fordulóban is hazai pályán szerepeltek az egerszegi jégkorongozók. Az Egerszegi Titánok csaknem egy nagy meglepetéssel zárták az évet, de végül az Andersen-liga legutóbbi győztese gólgazdag mérkőzésen vitte el a pontokat.

Az Egerszegi Titánok játékosa, Wappel Milán (jobbról) a győriek elleni mérkőzésen vezeti a korongot.
Fotó: Egerszegi Titánok
Látványos és gólgazdag mérkőzéssel búcsúzott a 2024-es naptári esztendőtől az Egerszegi Titánok csapata. Az Andersen-liga 12. fordulójában rendezett szombat esti találkozón két harmadon át vezetett az egerszegi együttes, végül az utolsó harmad döntött: két góllal nyert az UNI ETO Győr HC csapata.

Fotó: Egerszegi Titánok
Az Egerszegi Titánok szinte végig vezettek
Már az első perc hazai gólt hozott, ami megadta a találkozó alaphangját. Később is nagyon bátran és jól játszottak a Titánok, jött az újabb gól a címvédő ellen (2-0). A győriek igyekeztek nyomást gyakorolni az egerszegiekre, szépítettek, de jött ismét a válasz Wappel révén (3-1). A vendégek a második harmadban még nagyobb nyomást helyeztek az egerszegiekre, amely számukra egyenlítést ért, de gyorsan emberelőnybe került a Titánok csapata és Őri Arvid újra vezetéshez juttatta csapatát (4-3). A kapuban Tóth Dominik remek napot fogott ki, érett a meglepetés. A Győr újra egyenlített, majd Marth Bence gólja volt erre a válasz (5-4), de ekkor vezetett utoljára a mérkőzésen a zalai csapat. Az 55. percben jött az egyenlítés (5-5), majd az emberhátrány és az egerszegiek ezt már nem bírták el. Izgalmas és parázs csatában ugyan kikaptak az Egerszegi Titánok, de csaknem meglepték a bajnokot.
Az lett volna a parádés évzárás, de így is minden elismerést megillet a Titánok fiatal csapata.
Simon Alfonz nagyon elégedett
- Végig hatalmas erőket mozgósítva, egy igazi, férfias mérkőzést játszottunk - értékelt a találkozó után Simon Alfonz, az Egerszegi Titánok vezetőedzője. - Most még szomorúak vagyunk, hiszen ötvennégy percig vezettünk a bajnok ellen, akik nagyon sok korábbi élvonalbeli játékost vonultattak fel ellenünk. Talán már mindenki egy kicsit eljátszott a gondolattal, hogy mekkora lehetőség előtt állunk, de azon a bizonyos kapun most még nem sikerült belépnünk. Viszont azt mondtam a fiúknak, hogy ezt a mérkőzést holnap már sikerként és pozitívan fogjuk értékelni. A csapaton látszik a folyamatos fejlődés, egyértelműen ez volt számunkra a szezon eddigi legjobb meccse.
Egerszegi Titánok – UNI Győr ETO HC 5-7 (3-2, 1-1, 1-4)
Zalaegerszeg, Andersen Liga, 220 néző. Jv.: Szabó K., Bosnyák M. (vonalbírók: Galambos B., Tóth B.).
Egerszegi Titánok: Tóth Dominik – De Paoli, Maslac, Wappel, Őri, Varga (első sor), Szalai, Kápolnás, Tóth, Petrov, Marth (második sor), Szalontai, Zsigray, Pálmai, Hajdu, Barna (harmadik sor), Farkas O. Edző: Simon Alfonz
Gólszerzők: Wappel, Őri, Szalai, Petrov, Marth, illetve Szűcs, Kiss, Nagy (4), Lévai.