Ebben reménykednek

2024.09.17. 09:57

Visszatérhet az atlétika Nagykanizsára

Nagy fába vágták fejszéjüket, de a lelkesedés határtalan. Feléleszteni, újjáépíteni a nagykanizsai atlétikát, ezt tűzte zászlajára Lengyák György és Varga Nikolett. Azt kell mondanunk, hogy az első próbálkozásuk kifejezetten sikeres volt, de most már a folytatásnak kell következnie.

Kerkai Attila

Az első edzésekre ennyien mentek le - gyerekek és szülők - a Mindenki Sportpályájára, amit biztatónak tartanak Fotó: Lengyák György

Nagykanizsa atlétika sportágbeli múltja igencsak gazdag, ami elsősorban ma már a harminc-negyven évvel ezelőtti, vagy az azt megelőző időszakra tehető. A Nagykanizsai Olajbányász atlétikai szakosztályából számos remek sportember került ki, de aztán szép lassan halványulni kezdtek a sikerek, vagy egyszerűen elmaradtak. Jelen pillanatban nincs atlétikai szakosztály a városban, nemhogy önálló atlétikai klub. 

Lengyák György lelkesedése határtalan most is Fotó: ZH

Ezen a helyzeten változtatnának most, kik mások, mint egykori kanizsai atléták. Lengyák György például nem mai gyerek már, de a sportágban betöltött szerepe minden tekintetben feljogosítja erre. Egykori tanítványa, Varga Nikolett szintén Nagykanizsáról indult, és Szombathelyen át vezetett vissza az útja a dél-zalai városba. A múlt héten két alkalommal már találkoztak is leendő tanítványaikkal, ami őket is meglepte... Eredetileg az volt a terv, hogy a Zalaszám ZAC kihelyezett csoportjaként kezdenék a munkát, azonban az érdeklődés oly mértékű lett, hogy megpróbálnak önállóan boldogulni. Merthogy, egyből vagy ötven gyerek jelentkezett náluk azzal, hogy ők bizony szívesen járnának atlétikai edzésekre. 

Varga Nikolett is készen áll a munkára Fotó: ZH 

Lengyák György olyannyira "benne volt" a nagykanizsai atlétikai életben, hogy az Olajbányász távol - és hármasugrója később az egyesületben az atlétikai szakág vezetője lett. Aztán Kőszegre került, 14 évig dolgozott ott, ahol - elmondása szerint - a semmiből 14 év alatt huszonnyolc korosztályos válogatott került ki a kezei alól, később a Szombathelyi SI-ben folytatta eredményes munkáját. A Magyar Atlétikai Szövetségnél 2012 és 2019 között az utánpótlás szakágvezetőjeként tevékenykedett. 

- Múlt csütörtökön és pénteken olyan sokan jöttek, hogy megpróbáljuk önállóan megszervezni ismét a városban az atlétikai sportágat - árulta el megkeresésünkre Lengyák György. - A Mindenki Sportpályáján heti két edzéssel indul a munka Varga Nikolett edzővel, de már most több testnevelő is jelezte a segítségét. Megpróbálunk itt helyben vagy már egy működő egyesületben atlétikai szakosztályt létrehozni, illetve ha sikerül, akkor önálló egyesületet alakítani. Az atlétika hiánya fehér foltnak számít a megyei jogú városok között, de reméljük, újraindítható a sportág Nagykanizsán is. 

Amit egyébként a sportág szereplői is remélnek, így például Bella Attila, a zalaegerszegi Zalaszám ZAC ügyvezetője, aki egyben a Magyar Atlétikai Szövetség régiós igazgatója. Szerinte is, minél több városban, településen van jelen a sportág, az csak lendíthet az atlétika szekerén is. 

Ma, vagyis kedden lesz az első edzés, Lengyák György vállalta a szakmai irányítást és online folyamatosan tartja a kapcsolatot - hiszen Kőszegen él továbbra is - Varga Nikolettel. Az edzői stáb is bővülhet, hiszen egy koréábbi atléta, Balogh Andrea is jelezte: szívesen vesz részt a munkában. Az edzések kedden és csütörtökön a Mindenki Sportpályáján lesznek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában