Major Veronika sok kötelező program előtt áll, de édes teher ez neki – interjú a keszthelyi olimpiai bronzérmessel

– Milyen érzés újra itthon, de most már olimpiai  bronzérmesként? – tettük fel a kérdést a BEFAG Keszthelyi Erdész LK  sportlövőjének Major Veronika szombaton,  a párizsi olimpián a női sportpisztolyos számban szerzett bronzérmet.   

– Mit mondhatnék, csodálatos, ezt tudom csak erre mondani – válaszolta nemes egyszerűséggel  Major Veronika.

Szeretetteljes fogadtatásban részesült Major Veronika

 – Szeretetteljes volt a fogadtatás, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek - folytatta. – Általában, amikor hazaérek egy versenyről, megérkezem és ennyi... Itt viszont nem is tudom, hányan, de több mint százan is lehettek vasárnap este, pedig már besötétedett, mire hazaértünk. Ez volt az egyik legcsodálatosabb élmény a karrieremben. Persze a lőálláson kívül, hiszen abban az olimpiai bronzérem megszerzése áll az első helyen. 

– Amikor elutazott, úgy fogalmazott, hogy éremmel  akar hazatérni. Ilyennek képzelte? 

– Hát, ez egy nehéz kérdés egyelőre. Szerintem még nem jutott el a tudatomig mindez, hiszen még csak két-három nap telt el a verseny óta. Más érzés, de nem tudtam  még feldolgozni. Kicsit még a versenyekhez felvett "robot üzemmódban" vagyok, bennem van ez a felfokozott állapot, ami ehhez kell. Annyi helyre megyek, annyian hívnak. Egyelőre még nem volt időm nyugodtan leülni és átgondolni,  hogy mi is történik  most velem.     

– Keszthelyen született,  Keszthelyen él és keszthelyi klub versenyzőjeként lett olimpiai bronzérme. Valószínűleg  nem lövök mellé, ha azt mondom,  sokan megismerik...

– Igen, ez teljesen más, mintha mondjuk a fővárosban elvegyülnék a tömegben. Itthon sokan megállítanak, és örülök neki, ha meg kell állnom, egyáltalán nem érzem tehernek. Sőt, nyugodtan állítsanak csak meg! Tegnap például a boltban is  gratuláltak ismeretlenek, de nagyon jó érzés, ahogy mondják:  nézték a  versenyemet a tévében és szurkoltak nekem. És tényleg, ott a lőállásban pont ugyanezt éreztem,  hogy mennyien szorítanak értem. 

– Gondolom más formában is özönlenek a gratulációk. Bírja még? 

– Az összes gratuláció, ami eljutott hozzám, meghatott. Még nem vagyok teljesen online, hiszen az elmúlt hetekben csak az olimpiára koncentráltam. Kell egy kis nyugi majd, hogy minden üzenetet átnézzek. Addig is, elnézést kérek mindenkitől, akinek még nem válaszoltam. 

– Milyen volt a hazatérés, a találkozás az  édesanyjával? 

– A reptérre nem tudott eljönni, mert dolgozott, de a Keszthely táblánál ő is ott volt már. Sírt és én is sírtam...

– Azóta elkészítette már a kedvencét? 

– Sajnos még nem, erre most még nem volt idő. Viszont biztos vagyok benne, hogy a sajtos-sonkás csirkés tekercs  hamarosan elkészül. Ahogy ő készíti. 

– Visszatérve az olimpiára, a légpisztolyos döntő után gyorsan tudott a pisztolyos számra koncentrálni? 

– Légpisztolyban nem éreztem úgy, hogy ne sikerült volna a versenyem. A legjobb eredménnyel jutottam a döntőbe, ebben a számban az idei legjobbat nyújtottam a magam részéről a nemzetközi versenyeken. Amikor valaki jól lő, akkor nem lehet elégedetlen. Egyáltalán nem tört le, hogy végül nyolcadik lettem, sőt, inkább motivált a későbbi pisztolyos számra az a verseny. Onnantól csakis erre fókuszáltam. 

A Los Angeles-i játékokon is ott szeretne lenni

– Két olimpián járt már, azt is nyilatkozta, hogy nem a mostani volt az utolsó. Van már  konkrét terve erre? 

– Ha az élet nem szól közbe, akkor ott leszek a következő,  Los Angeles-i játékokon. Egyelőre ez a terv. 

– Mikor fog fegyvert legközelebb? 

– Most még biztosan nem,  hiszen  nemsokára egy hétre elutazok nyaralni, majd a párommal visszatérünk pár napra Párizsba. Aztán itthon is van most sok elintéznivaló, számos kötelező program, ám édes teher ez most számomra! A szeptemberi országos bajnokságon biztosan indulok, előtte már lőni is fogok. Viszont erről még nem egyeztettem edzőmmel, Győrik Csabával, hogy mikortól. Ott, a verseny után, meg a másnapi hazaúton, szerintem  érthető, hogy nem ez volt az elsődleges beszédtéma...