2024.07.24. 12:30
Bicsák Bence triatlonista örülne még egy meglepetésnek...
Bicsák Bence, a pécsi PSN Zrt. triatlonistája Tokióban a magyar triatlonsport történetének eddigi legjobb eredményét érte el a 7. helyezésével. Párizsban is ott lesz a zalaegerszegi fiatalember, aki a zalai megyeszékhelyen született, és Egerszegen kezdett el sportolni.
Bicsák Bence jó formában érzi magát ismét
Forrás: ZH
Méghozzá a Zalatriatlon színeiben, de úszott és atletizált is. Nem volt sikertelen egyik sportágban sem, de a triatlon volt az, ami vonzotta, és már egerszegi színekben is nagyon eredményes volt. Amikor Spanyolországban értük utol Bicsák Bencét – két éve már ott készül – gyorsan megjegyezte: ő mindig is zalaegerszegi marad, számára ez ténykérdés, ugyanakkor – tette hozzá – közben Pécset is az otthonának érzi már. Mesélt arról is, hogy 2020 után egyfajta hullámvasútra ült, hiszen a korábbi felívelő szakasz után a 2021-es tokiói olimpián is sérülten állt rajthoz. Természetesen az ott elért eredményére büszke, és jó szívvel gondol vissza rá, ahogy mi szurkolók is az emlékezetes versenyzésére.
– A mostani kvalifikációs sorozat pontosan az ellenkezője volt számomra, mint az előző olimpiáé – árulta el Bicsák Bence megkeresésünkre. – Az olimpián sérülten indultam, de igazi meglepetéseredményt értem el. Utána hosszú regenerálódás következett, ami mondhatni, hogy három éve tart. Igazából nem tudtam rendesen felkészülni a kvalifikációs időszakra, azt gondolom, még egy év most kellett volna. Időközben kiköltöztem Spanyolországba, egy nemzetközi csapattal és új edzővel készülök, akik a legjobbak közé tartoznak. Számomra a párizsi indulás az utolsó pillanatban dőlt el, viszont most ebben az utolsó másfél hónapban úgy érzem, végre összeszedtem magam. Nagyon jól sikerült ez az időszak, lekerült rólam egy teher, és most már nagyon bizakodó vagyok. Régóta nem volt ilyen erő a karjaimban és a lábaimban, és azt remélem most, hogy ezt át tudom vinni az olimpiára is. Úgy készülök, hogy ne izguljak, és ahogy Tokióban senki sem számított ilyen eredményre, jó lenne most is egy hasonlót elérni.
Bicsák Bence továbbra is kint él Spanyolországban, de magyarországi klubja maradt a PSN Zrt., az ő csapatuk tagja. Nem titkolta, nehéz volt számára az elmúlt két esztendő, a családtól, barátoktól távol él, persze ott is vannak barátai.
– Úgy éreztem akkor, hogy meg kell lépnem ezt a döntést, hogy itt készüljek – mondta el erről Bicsák Bence. – Így utólag egyáltalán nem bántam meg. Noha furcsán hangzik, de a távollét miatt talán még közelebb kerültem a családomhoz, mint valaha: minden nap telefonálunk egymásnak, vagy videóhívásokban beszélgetünk. Hosszú a távollét, január elsején jöttem el Egerszegről, majd június elején 4-5 napot otthon töltöttem, aztán jöttem vissza. Innen utazok Párizsba, viszont az olimpia után egy-két hónapot biztosan Magyarországon leszek, akkor Zalaegerszegen is többet tudok tartózkodni.
NÉVJEGY
Bicsák Bence
Születési idő, hely: 1995.10.19., Zalaegerszeg.
Klubja: PSN Zrt
Versenyszáma: férfi egyéni
Olimpiai eredményei: 7. (egyéni, Tokió, 2021), 11. (vegyesváltó, Tokió, 2021)
Legjobb eredményei: vb-futam 3. (2019), vk-futam 1. (2017), olimpiai tesztverseny 7. (2019), kétszeres U23-as vb-bronzérmes (2016, 2018), U23-as Európa-bajnok (2017)