A tizenhatszoros bajnok Tuxera Aquaprofit NSK profi háttérrel bír

2024.06.26. 18:00

Az európai kupaporond is várja a kanizsai sakkcsapatot

Szezonzáróját tartotta a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klubja, mely első számú együttesével a sakk csapatbajnoki Szuperliga elsőségét hódította el. Tette ezt összességében már tizenhatodik alkalommal, zsinórban pedig tizenötödször!

Kühne László

Az évzáró összejövetelen a kanizsai csapat tagjai a meghívott vendégekkel, középen pedig a bajnoki kupákkal

Fotó: Gergely Szilárd

Az ünnepélyes idényzárón, egyben a kanizsaiak díjátadóján a város és a térség vezetői is képviseltették magukat, a kanizsai sakk egyesület szakmai irányítóin túl persze.

Az est pikantériájaként tarthatjuk számon, hogy a szövetség részéről az az alelnök érkezett dr. Flumbort András személyében Nagykanizsára, aki korábban – lévén ő is dél-zalai – hosszú évekig lehetett a sakkcsapat oszlopos tagja. Azóta persze sok víz lefolyt a Principális-csatornán, egy dolog azonban nem változott a Tuxera Aquaprofit NSK háza táján, nevezetesen az, hogy évről évre bezsebelik a legfelső osztály csapatbajnoki címét. Joggal lehetnek tehát büszkék az immár tizenhatszoros bajnoknál.

Nádasi Tamás, a klub elnöke nem csak a tábláknál űzi a sportágat, hanem a dél-zalaiak sportdiplomáciája terén is. Bő időintervallumot „sakkozik” azzal kapcsolatban, miként is lehetne továbbfejleszteni ezt a sok évtizedes hagyományt, mióta - a nagykanizsaiak történetükben először – az NB I.-be feljutottak.

– Roppant büszkék vagyunk természetesen ezúttal is a bajnokságban elhódított bajnoki elsőségünkre – fogalmazott Nádasi. – Tegyük azonban hozzá, évről évre nehezebb elhódítani a címet. Talán olyan érzésünk is lehet magunkban időnként, mintha nem „ránk szabnák” a feltételeket, ugyanakkor mi mindig igyekszünk mindezeknek megfelelni. Amint eredményeink is bizonyítják, ezt próbáljuk sikerrel megtenni. Nincs azonban megállás, folyamatosan fejlődnünk kell, és azon vagyunk, hogy ez sikerüljön.

S ha már a fejlődés és az ehhez köthető újabb lépcsőfok, az NSK embere erre is kitért.

– Hosszú idő után úgy tűnik, hogy csapatunk ismét megmutathatja magát nemzetközi porondon, hiszen a sakkozók BEK-jének nevezett (hivatalosan angolul European Chess Club Cupnak, vagyis az Európai Sakk Klubok Kupájának elkeresztelt versengés) sorozatban indulunk az ősz folyamán, amit a bosznia-hercegovinai Banja Luka városában rendeznek meg. Aztán nem szóltunk még a sakkolimpiáról sem, melyre egyesületünk is ad játékost, mind a férfi, mind a női magyar válogatottba. Aztán ott lesz még az újonnan rajtoló hazai pontvadászat, így aligha unatkozunk az év további hónapjaiban.

A „sakk BEK”-re annyiban érdemes kitérnünk, hogy listáján olyan korábbi győzteseket is találhatunk, mint a Partizan Beograd, a CSZKA Moszkva, vagy éppen a Bayern München. Nem kérdés tehát, az európai porond valódi vonzerővel bír, s ez még akkor is igaz, ha tudjuk, nem kevés anyagi ráfordítást igényel. A nagykanizsaiak mindenesetre 2007, vagyis első magyar bajnoki címük után ismét kilépnek a nemzetközi színtérre (anno ráadásul nem vallottak szégyent, hiszen az előkelő 10. helyen végeztek, s annak idején, böngészve az indulók listáját, olyan klubokat is ott találtunk a mezőnyben, mint a bosnyák Zeljeznicar Sarajevo, vagy a török Besiktas).

Egy szinten túl, az iménti gondolatmenethez csatlakozva, nincs más hátra a fejlődés során, mint az európai porondon a klub megmutatása. Alighanem erre az egyik főszponzor vezetőjének, Szakacsits Szabolcsnak is rímelnek a szavai, aki részletesen ecsetelte, miként lehet egy sportklubot fenntartani, fejleszteni, a globális sportvilágban egyáltalán elhelyezni. Korántsem egyszerű, ráadásul egy - s legyen szó bármilyen porondról is - brandet üzemeltetni. Ebben természetesen benne foglaltatnak azon minőségi produkciók is, amiket a játékosok beletettek egyéni szinten, vagy a háttérstáb, amely például minden játékos érkezését „navigálja” az egyes fordulókat megelőzően. Ugyan hajlamosak néhányan legyinteni a sakk sportágra, de azt nem lehet elvitatni, hogy Nagykanizsán olyan színtéren hoznak eredményeket, bajnoki címeket évről évre, melyek megteremtették ismét az alapot ahhoz, hogy európai (bajnok)csapatok versengésében is ott lehessenek a rajtvonalon.

Esetükben a sakktábláknál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában