2024.02.13. 09:00
Németh Brendon válogatót nyert
A nemrég megrendezett Énekes István Emlékversenyen szép zalai siker született, hiszen a Zalaegerszegi Boksz Klub tehetsége, Németh Brendon megnyerte az ifjúsági korosztály szupernehézsúlyú küzdelmét.

Németh Brendon középen, a dobogó tetején, az első sor bal szélén pedig edzője, Füzesi József
Fotó: ZH
Németh Brendon tavaly ifjúági országos bajnoki címet szerzett, ezúttal pedig a rangos, háromnapos Énekes-emlékversenyen csillogtatta meg tehetségét. A szupernehézsúlyú (+92 kg) mezőnyben az első mérkőzésén simán nyert, majd a másodikon debreceni riválisát egyhangú pontozással verte, amivel aranyérmet szerzett.
Edzője, Füzesi József is elégedett volt tanítványa teljesítményével. Elmondta, válogatóverseny volt a mostani, így tanítványa bekerülhet az ifjúsági válogatottba, ehhez viszont a meghívónak is meg kell majd érkeznie. Az országos bajnokság majd ősszel lesz, addig kupákon és más viadalokon tervezik az indulást, hogy Németh Brendon további fejlődése töretlen maradjon.