Edzői értékelések

2023.10.03. 21:16

Sérülések hátráltatták a ZTE KK dolgát a nyitányon

A hazai pályán, hosszítás után véget ért mérkőzés után értékelték az edzők az NB I-es Zalakerámia ZTE KK- SZTE Szedeák férfi kosárlabda mérkőzést, amit a szegediek nyertek meg 97-93-ra Zalaegerszegen.

Kerkai Attila

Fotó: Pezzetta Umberto

Lubomir Ruzicka (Zalakerámia ZTE KK):  - Az első sajtótájékoztatómon, amikor ideérkeztem, azt kívántam, hogy legyünk egészségesek... Ehhez képest a két hiányzó játékosunk, Ostojic és Mishula mellé ma reggel Hicks és Green is sérülten érkezett az edzésre, akik így is vállalták a mérkőzést. Nem akarok panaszkodni, de a történelemkönyvekbe az kerül be, hogy kikaptunk. Az első félidőben egyáltalán nem  védekeztünk, amit a Szeged nagyon jól kihasznált. Elsősorban nekünk köszönhető, hogy két hátvédjük ilyen önbizalommal játszhatott. Mínusz 14 pontról még visszajöttünk, nyerhettünk volna, de a gond az volt, hogy nem kontrolláltuk az első félidőt. Három-négy napunk lesz felkészülni az újabb meccsre. A közönségnek köszönöm a biztatást.

Nikola Lazic (SZTE-Szedeák): - Gratulálok a játékosaimnak. Kemény meccset játszottunk, végig kontrolláltuk a mérkőzést. Az öltözőben is azt mondtam a srácoknak, hogy ezt a találkozót korábban is lezárhattuk volna, mint a hosszabbítás. Zalaegerszegen mindig nehéz nyerni, az is igaz, ma hiányzott a hazaiaknak két fontos embere. A meccs azt igazolta, hogy a felkészülés során elért jó eredményeink nem volt a véletlen műve. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!