Ötödik alkalommal

2023.06.05. 13:00

Söjtöri polgárőrök ötödik horgászversenye

A Söjtöri Polgárőr Egyesület idén már ötödször rendezte meg horgászversenyét a pusztaszentlászlói tónál.

Varga Lívia

Díjazók és djazottak az eredményhirdetés után

Fotó: Varga Lívia

A viadalra a szerveződés tagjai és családtagjaik mellett együttműködő társadalmi szervezetek (vöröskereszt, rendőrség), támogatók és polgárőr csoportok (Bak, Zalaegerszeg-Besenyő) kaptak meghívást, akik háromfős csapatokba tömörülve vetélkedtek. A megnyitón dr. Jandó Zoltán, a tavat gondozó Haladás Horgász Egyesület vezetője köszöntötte a megjelenteket, kiemelve: a söjtöri polgárőrök sokat segítenek nekik a kisebb, halnavelő tavuk értékeinek megőrzésében. A reggeltől kora délutánig tartott, élménydús pecázás után közös ebéd következett, melyhez az egytálételt a házigazda egyesület szakácsai készítették. Az eredményhirdetéskor Török Iván elnök kifejezte reményét: a kiváló kapcsolat a jövőben is fennmarad a jelenlévők között, két év múlva pedig hasonló baráti hangulatban mérik majd össze újra képességeiket ugyanitt.
A résztvevő 21 csapat mindegyike mérlegelt, vagyis fogott halat a nap során. A végeredmény: 1. Erdélyi László (söjtöri polgárőr) csapata 16,8 kilogramm, 2. Tóth Károly (baki polgárőrök) 11,7 kg, 3. Tóth Szabolcs (söjtöri polgárőrök) 6,2 kg, 4. Orsós László (támogatók) 5,8 kg, 5. Nagy János (söjtöri polgárőrök) 5,6, 6. Orsós Tibor (söjtöri polgárőrök) 5,1 kg.
A legnagyobb halat, egy 10,8 kg-os pontyot a győztes csapat tagja, Bakonyi Zsolt emelte ki a vízből. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában