16 ország sakkozói ülnek asztalokhoz

2023.06.03. 15:11

Elkezdődött a 42. Zalakaros Kupa sakkverseny

Szombaton megkezdődött a 42. Zalakaros Kupa nemzetközi sakkverseny. Tizenhat ország képviselői ülnek asztalhoz az elkövetkező kilenc napban, hogy végül a győztes kilétére fény derüljön.

Kerkai Attila

Dormán László (középen) nyitotta meg hivatalosan a 42. Zalakaros Kupát

Fotó: Szekeres Peter

A szombati megnyitón előbb Horváth Sándor versenyigazgató üdvözölte a mezőny tagjait a támogatók és a rendező Z. Csuti-Hydrocomp SK nevében.

– A visszatérő vendégeink jelzik, hogy szeretnek itt sakkozni és ide visszatérni. Nagyon sok fiatal arcot is látok, nekik azt kívánom, hogy lépjenek az olyan, korábban itt induló sakkozók nyomába, mint a Polgár lányok, vagy éppen Rapport Richárd, hogy csak pár nevet említsek – mondta Horváth Sándor.

Ezt követően Ódor László, a házigazda Zalakaros és Novák Ferenc polgármester nevében köszöntette a megjelenteket. A Karos Korzó vezetője örömét fejezte ki, hogy immár harmadik esztendeje a létesítmény adja helyszínét ennek a viadalnak.

Hivatalosan a 42. Zalakaros Kupát Dormán László, a zalaegerszegi Hydrocomp Kft. tulajdonosa nyitotta meg.

– Több mint húsz esztendeje vagyok névadója a Csuti SK-nak és ez alatt a húsz esztendő alatt nagyszerű élményekkel gazdagodtam a sakksport által. És az is nagy élmény, hogy most én köszönthetem önöket. Bízom abban, hogy magyar győztest, talán zalait köszönthetünk majd a végén, de győzzön a jobb, és sok sikert kívánok mindenkinek – zárta szavait Dormán László.

A megnyitót követően elindultak a sakkórák. Valamennyi fordulót 15 órától rendezik meg, kivéve az utolsót, ami június 11-én 10 órakor kezdődik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában