Máshogy kell játszani, mint szombaton

2023.05.22. 18:31

ZTE KK: hazai pályán kell javítani a Körmend ellen

Nincs idő pihenni, főleg nem számolgatni, hogy mennyi lett a legutóbbi különbség... A Zalakerámia ZTE KK- Egis Körmend bronzcsata folytatódik kedden este (18.00) és a szombati nagy arányú vereség után az egerszegieknek itt az alkalom, hogy újra előnybe kerüljenek.

Kerkai Attila

D’Mitrik Trice (balról), a ZTE KK játékmestere és Siyani Chambers, a Körmend irányítója a szombati találkozón

Fotó: Szekeres Péter

Jelenleg ugyanis 1-1 az állás, hiszen a Körmend hazai pályán visszavágott (104-56) a néhány nappal korábbi egerszegi vereségért. Mitchell Smith nem állt a kék-fehérek rendelkezésére, de akkor sem lett volna szabad annyira gyengén kezdeni, mint ahogy tette a találkozón a ZTE KK.

A szombati mérkőzés tulajdonképpen már az elején eldőlt, és a félidőre biztossá vált a Körmend győzelme. A ZTE KK egyetlen alkalommal sem vezetett a mérkőzés során és gyengén dobott. Nem véletlenül jegyezte meg a lefújás után Németh Ákos, az egerszegiek játékosa: nem emlékszik arra, hogy a szezon során bármikor is ilyen gyengén dobott volna csapata. Ebben igaza volt, hiszen nagyon gyenge mutatót ért el együttese.

A párharc további menetrendje:

3. mérkőzés. Május 23. kedd 18.00: ZTE KK-Körmend. 
4. mérkőzés. Május 26.,  péntek 18.00:  Körmend-ZTE KK.

Ha szükséges:
5. mérkőzés. Május 28., vasárnap 18.00: ZTE KK-Körmend.  

A másik oldalon Durázi Krisztofer a különbségre tért ki, aki bár elmondta, hogy gyorsan nagy előnyre tettek szert, de azt is hozzátette: kedden Egerszegen egészen más mérkőzés vár rájuk.

Nos, ebben bíznak az egerszegiek is, akiktől hétfőn azt az információt kaptuk, hogy nincs változás a sérültekkel kapcsolatban... Ami azt jelentheti, hogy a bokasérüléssel bajlódó Mitchell Smith továbbra sem tud pályára lépni, ám várjuk meg ezzel a meccs kezdetét.

– Úgy kell játszanunk, ahogy a szezon nagy részében játszottunk. Vagyis, jó csapatkosárlabdát, ahol mindenki teszi a dolgát a pályán. A legutóbbi mérkőzésen ugyanis nem ezt tettük, különösen a meccs elején, és ennek lett az eredménye a félidőben kialakult nagy különbség. Nem érkeztünk meg szombaton a mérkőzésre, de ezúttal úgy kell kezdenünk és kimenni a pályára, hogy az elejétől ott vagyunk... – nyilatkozta a klub honlapján Sebastjan Krasovec, a ZTE KK vezetőedzője.

Várhatóan ismét telt ház várja majd a csapatokat, és az egerszegi sportcsarnok pénztárai csak akkor nyitnak ki a találkozó napján, ha még lesz szabad jegy, A pénztár és a kapunyitás kedden 16.30-kor lesz.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában