Még maradt nyitott kérdés

2023.05.23. 20:12

A Gelse legyőzte a már bajnok Szerdahely FC-t és még odaérhet a második helyre a III. osztály Déli-csoportjában

A vármegyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban is eljön a zárás ideje, hiszen a hét végén rendezik meg az utolsó fordulót az egyes csoportokban. Túl sok nyitott kérdés már nem nagyon van, de azért még akad. A Déli csoportban a Gelse legyőzte az éllovas és már bajnok Szerdahely FC-t, így a gelseiek akár ezüstérmesek is lehetnek.

Zalai Hírlap

Puskás Sándor, a Miklósfa játékosa céloz a Zalavár elleni találkozójukon. Összesen négy gólt szerzett, mégsem ő lett a meccs „gólkirálya”, hiszen csapattársa, Horváth Gergő a második félidőre beállva ötször volt eredményes…

Fotó: Szakony Attila

Északi-csoport

Tarr Andráshida SC II–Zalaszentgyörgy 2-3 (1-0) 
Zalaegerszeg. Jv.: Tarsoly J. 
Andráshida SC II: Nemes – Ravadics, Májer (Ocskó), Komáromy, Kámán, Szacskó, Morth, Bordács, Németh M., Tóth Z., Nagy-Palócz (Bognár). Edző: Tóth László. 
Zalaszentgyörgy: Szabó D. – Major, Cserkuti, Kovács K., Czömpöl, Sári, Kalamár (Laposa), Tóth-Máté, Szita, Laczkó, Sonkoly. Játékos-edző: Kovács Balázs. 
Gólszerzők: Bognár, Nagy-Palócz, ill. Sonkoly, Cserkuti, Tóth-Máté. 
Jók: az egész csapat, ill. Szabó D., Laczkó, Major, Sonkoly. 

Gépalk Salomvár–Police-Ola II 2–3 (0–0) 
Salomvár. Jv.: Szente R. 
Salomvár: Kulcsár – Havranek, Molnár P., Németh D., Molnár T., Fülöp, Mesics, Németh M., Radics, Kulda, Laskai. Edző: Szujker Attila. 
Police-Ola II: Horváth M. – Palatin, Csiszár, Goldfinger, Takács, Újj, Kócza, Ánik, Tóth B., Papp D. (Deák), Vizlendvai. Játékos-edző: Ánik Adrián. 
Gólszerzők: Németh M., Mesics, ill. Újj (2), Csiszár. 
Jók: az egész csapat, ill. mindenki. 

Zalaháshágy–Alibánfa 3-2 (1-1) 
Zalaháshágy. Jv.: Tóth J. 
Zalaháshágy: Horváth Cs. (Németh I.) – Bősze, Kalamár, Tutkovics (Tóth J.), Sárosi, Kovács Sz., Halmosi, Szőke, Kulcsár (Laposa), Málics, Hegedűs P. Edző: Kalamár Krisztián. 
Alibánfa: Kovács G. – Dormán (Bokor), Németh B., Bogdán Gy., Pámel, Bogdán D., Nagy Ar., Nagy Al., Hercsel, Tóth P., Kovács T. Edző: Bangó László. 
Gólszerzők: Kalamár (2), Kovács Sz., ill. Dormán (2). 
Jók: az egész csapat, ill. senki. 

Nagykapornak–Nemesapáti 2-3 (1-2) 
Nagykapornak. Jv.: Balázs Zs. 
Nagykapornak: Liska – Farkas R. (Somogyi Magyar), Farkas F., Tóth K. (Süle), Sifter (Tóth R.), Takács, Németh Gy., Sali (Németh P.), Molnár M. (Srej), Szombat, Hegyi. Edző: Erdős János. 
Nemesapáti: Kovács Sz. – Soós B., Séllei (Németh B., Kovács M.), Soós K. (Török M.), Horváth L., Huszár, Leposa, Offner, Török T., Lendvai, Orsós. Edző: Fajt Norbert. 
Gólszerzők: Hegyi, Sali, ill. Huszár (2), Offner. 
Jók: Tóth K., Sali, Takács, Farkas R., ill. az egész csapat. 

Vasi-Aszfalt Gép Egervár–Pókaszepetk 4-1 (1-0) 
Egervár. Jv.: Dömötör P. 
Egervár: Bóbics – Kondor Á., Horváth Z., Kovács D., Gothárd, Pörösei (Főző), Bertók, Horváth T. (Kondor B.), Sebestyén P. (Koltai), Sebestyén D. (Kurucz), Papp K. Edző: Pecsics Tibor. 
Pókaszepetk: Prádli (Rása) – Kovács M., Farkas Á., Csécs Z., Farkas T., Gergály B., Pásti (Gergály P.), Csécs M. (Pörzse), Dén, Péter, Csécs K. Játékos-edző: Honfi Krisztián. 
Gólszerzők: Pörösei, Bertók, Sebestyén D., Kovács D., ill. Csécs K. 
Jók: az egész csapat, ill. mindenki. 

Bagod-Boldogfa–Kemendollár 1-7 (0-1) 
Zalaboldogfa. Jv.: Major Zs. 
Bagod-Boldogfa: Németh M. (Szabó B.) – Tóth P., Horváth L., Gergán, Szakos, Domján, Szekér, Bödör, Nagy J., Kondor, Horváth M. (Németh R.). Edző: Devecser István. 
Kemendollár: Nyakas (Illés D.) – Horváth L., Taba, Tóth B. (Gulyás), Büki T. (Flibért), Büki B., Nemes, Kutasi, Büki P., Mózer (Hidi), Illés Z. Játékos-edző: Gulyás Olivér. 
Gólszerzők: Tóth P., ill. Tóth B., Hidi, Gulyás, Büki T., Nyakas, Büki P., Mózer. 
Jók: senki, ill. az egész csapat. 

1.Egervár21181297-3255
2.Salomvár22142664-4444
3.Zalaszentgyörgy21130866-5539
4.Kemendollár21102956-4232
5.Nemesapáti21102946-4732
6.Zalaháshágy20101946-4731
7.Pókaszepetk22831146-5627
8.Nagykapornak21821155-5726
9.Police-Ola II2074944-4925
10.Alibánfa20731061-5824
11.Bagod-Boldogfa20631139-7521
12.Andráshida SC II21211831-897

Keleti-csoport

Felsőház: 
Opel Kiss-Gerencsér Zalaapáti–Vindornyaszőlős 4-1 (1-0) 
Zalaapáti. Jv.: Varga P. 
Zalaapáti: Németh D. – Sipőcz, Kubicsek B., Nyári, Pálfi, Horváth K. (Horváth B.), Besze, Kubicsek S., Lich­tenberger B., Lichtenberger G., Horváth A. (Szokoli). Játékos-edző: Lichtenberger Gábor. 
Vindornyaszőlős: Garai – Nagy Á., Gál (Varga D.), Tálos, Lampert, Kovács D. (Tatár), Vasvári, Aczél, Vasas, Liegler, Vidák. Edző: Barbarics Sándor. 
Gólszerzők: Kubicsek B., Sipőcz, Horváth K., Pálfi, ill. Gál. 
Jók: az egész csapat, ill. Garai. 

Alsópáhok–Óhíd 6-3 (2-3) 
Alsópáhok. Jv.: Bolla L. 
Alsópáhok: Boncföldi – Márton, Thompson Rubin (Molnár P.), Rébeli Szabó, Bödő (Makkos), Vasas (Juhász), Horváth Cs., Pesti, Hegedüs (Soós), Huber, Bojt. Edző: Kiss László. 
Óhíd: Szabó Z. – Kiss G., Varga B. (Miklósovics), Csik, Hegedűs L., Hegedüs P., Kasper (Pintér), Fekete (Palkovics), Horváth D., Varga J., Nagy I. Edző: Kiss József. 
Gólszerzők: Makkos (3), Huber (2), Horváth Cs., ill. Kasper (2), Varga B. 
Jók: Makkos (a mezőny legjobbja) és az egész csapat, ill. senki. 
Kiállítva: Rébeli Szabó (36., Alsópáhok). 

1.Alsópáhok20181189-1955
2.Zalaapáti19132474-2541
3.Óhíd19121680-4137
4.Vindornyaszőllős19110852-4033
5.Várvölgy19101848-6331

Déli-csoport 

Szerdahely FC–Gelse 3-6 (2-5) 
Tótszentmárton. Jv.: Kovács P. 
Szerdahely FC: Törgyekes (Bébecz) – Somogyi, Völgyi B. (Péter), Matyók Mi., Matyók Ma., Horváth J. (Balazsin), Nemes, Huller (Völgyi J.), Kanizsai M., Petrics (Hans), Kanizsai G. (Varga I.). Játékos-edző: Horváth József. 
Gelse: Dömötör – Kolper­ger, Benkő, Melke (Burka), Kun, Zsohár (Horváth M.), Tóth Á., Csizmadia (László), Bakonyi, Kiss L. (Kanizsai), Magyar (Horváth T.). Edző: Kovács Ádám. 
Gólszerzők: Matyók Ma. (2), Kanizsai M., ill. Zsohár (3), Benkő (2), Tóth Á. 
Jók: senki, ill. az egész csapat.

Pogányszentpéter–S.K. Primopack-Újudvar 2-3 (2-1) 
Pogányszentpéter. Jv.: Bácskai B. 
Pogányszentpéter: Joó – Kovács A., Didics D., Pécsek, Didics A., Didics G. (Horváth D.), Szabó N., Kovács K., Ferencz Cs. (Ferencz Zs.), Farkas G., Böröndi. 
Újudvar: Kánnár – Török Á. (Kiss R.), Kisfürjesi, Pintér (Kele), Berke, Tóth V., Török P., Horváth Zs., Béres, Budai (Kempf), Harangozó (Ritecz). Edző: Török Zoltán. 
Gólszerzők: Böröndi, Didics A., ill. Béres (2), Harangozó. 
Jók: az egész csapat, ill. Béres, Tóth V. 

Miklósfa–Zalavár 13-2 (7-1) 
Nagykanizsa. Jv.: Farkas T. 
Miklósfa: Cser – Varga J., Fábián (Csörgei), Puskás, Balogh T. (Kondricz), Gombos, Szollár V. (Horváth G.), Daróczi (Tóth Gy.), Szollár B. (Huber), Kálovics, Tóth F. (Horváth Zs.). Edző: Kiss István. 
Zalavár: Kósa – Neubauer K., Erdélyi, Horváth Z., Kovács L., Kovács F., Kuti, Neubauer A. (Németh J.), Papp L., Csiszár, Tinó. Edző: Babati József. 
Gólszerzők: Horváth G. (5), Puskás (4), Daróczi (3), Fábián, ill. Erdélyi, Neubauer K. 
Jók: az egész csapat, ill. senki. 

Felsőrajk–Molnári 1-5 (0-4) 
Felsőrajk. Jv.: Sándor Sz. 
Felsőrajk: Rosta – Nyári (Dékány), Kiss Á. (Tóth M.), Horváth M. (Mátyás Zs.), Matyovszky, Kovács R. (Varga Zs.), Novák (Mátyás K.), Tömpe (Tóth D.), Mátyás J., Lődri, Megyesi. Edző: Mátyás Zsolt. 
Molnári: Fehér – Forgács, Grudics, Hajdu, Kósa, Proszenyák, Svélecz, Kotnyek G., Kotnyek M., Bernáth, Kéri. Edző: Svélecz László. 
Gólszerzők: Megyesi, ill. Grudics (2), Kósa (2), Proszenyák. 
Jók: senki, ill. az egész csapat. 

Sava(Borsfa) Borsfa–Műszerautomatika FC Napred 4-1 (2-0) 
Borsfa. Jv.: Vizi I. 
Borsfa: Kovács H. – Tóth P., Czigány, Szakony G. (Horváth M.), Bocskor, Farkas M. (Kovács B.), Horváth Á., Kodela, Polgári, Bethlen (Kovács V.), Ginzer. Edző: Gérnyi István. 
FC Napred: Gyuricz – Rodek A., Horváth K. (Takács), Elekes, Tulezi, Czapári B., Varga Z., Czinki, Haszon (Varga R.), Rodek Á., Somogyi (Czapári T.). Edző: Mihovics József. 
Gólszerzők: Polgári (2), Bethlen, Farkas M., ill. Varga Z. 
Jók: Kodela, Polgári, Bethlen, ill. senki. 

Sand–Galambok 5-0 (1-0) 
Sand. Jv.: Tóth T. 
Sand: Matyola – Budai L. (Bodó), Balogh D., Budai B., Erdős (Váraljai), György M., Horváth T., Laczó, Csetei (Kovács M.), Friskó, Süte. Edző: Budai Lajos. 
Galambok: Kappel (Tóth Gy.) – Schmidt, Horváth L. (Farkas N.), Beke, Horváth T., Apáti, Kuti, Varga K., Simon, Gulyás (Szabó L.), Török. Edző: Simon Zoltán. 
Gólszerzők: Süte (2), Budai B., Horváth T., Laczó. 
Jók: az egész csapat, ill. Horváth T.

1.Szerdahely FC221912111-3958
2.Sand22152584-3347
3.Miklósfa24143788-4145
4.Gelse23143679-3845
5.Molnári23133766-5142
6.Borsfa23123852-4639
7.Bagola231121067-4435
8.Galambok231031066-6733
9.FC Napred23911354-5928
10.Újudvar23831252-6227
11.Zalavár23441542-12216
12.Felsőrajk23302018-989
13.Pogányszentpéter23221927-1068

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában