2023.04.03. 15:33
Tét a kupadöntő: kedden ZTE FC-Puskás FC
Nincs megállás a ZTE FC labdarúgó csapata számára, hiszen a balul sikerült szombati újpesti látogatás után itt az újabb (nagy) feladat. Ricardo Moniz együttese kedden 20 órától a ZTE Arénában harcolhatja ki a Puskás Akadémia FC ellen a MOL Magyar Kupa döntőjébe jutást, ami nagy szó lenne.
Legutóbb szeptemberben vendégeskedett a ZTE Arénában a Puskás FC, a képen a kék-fehérek játékosa, Tajti Mátyás terelgeti a labdát. Akkor a vendégek 2-1-re győztek, de ezt az eredményt a zalaiak gyorsan elfelejtenék, hiszen kedden nyerni akarnak
Fotó: Pezzetta Umberto
A szombati, 3-2-es újpesti vereség - főleg, ahogy a dolgok alakultak - fájó lehet a ZTE FC játékosai és szakmai stábja számára, ám vasárnaptól már nem ez, hanem a keddi kupacsata állt a figyelem középpontjában. Az Újpesti mérkőzés után Ricardo Moniz, a ZTE FC szakvezetője is elmondta, hogy tanulságos volt számukra ez a mérkőzés, amiből tanulni kell. Mondjuk annyiban érdemes még a bajnoki találkozóra visszapillantani, hogy az egerszegiek most már túl sok pontot "pazaroltak el" tavasszal ahhoz, hogy odaérjenek a nemzetközi kupaindulást jelentő valamely helyezésre, hiszen a klubvezetés többek között ezt a célt is megfogalmazta. Sőt, a ZTE FC esetében most már a szombati találkozót volt, aki kiesési rangadóként tálalta. Valóban, öt pontra van már csak a ZTE együttesétől a kiesőzóna, ami egyáltalán nem megnyugtató.
Kedden viszont nem ez lesz a központi téma a kék-fehéreknél. Ricardo Moniz már szombaton azt mondta, fel kell emelni a fejüket és a keddi mérkőzésre kell koncentrálni. Azt, hogy lesz-e változtatás a csapatban keddre, a szakvezetés dolga eldönteni. Azt korábban is nyilatkozta a holland szakvezető: egy hét alatt három mérkőzés vár csapatára és ezeken az lesz a cél, hogy valamennyin a lehető legfittebb együttes fusson ki a pályára.
– Nem lehet elmenekülni a feladatoktól, hinni kell magunkban. Meg kell tanulni bátrabban játszani – vont egyfajta összegzést is a ZTE FC edzője, ami akár a kupára is vonatkozhat.
Figyelni kell persze az ellenfélre is, hiszen a Puskás Akadémia FC továbbra is ütőképes együttes a hazai mezőnyben. Hornyák Zsolt csapata jelenleg az ötödik helyen áll az NB I-ben, de megvan az esélye, hogy odaérjen akár a második helyre is. A nemzetközi kupaindulást persze a felcsútiaknak is a Magyar Kupa megnyerése jelentené, amiről nem mondtak le. Szombaton Kisvárdán kétgólos hátrányból állt fel a Puskás FC és végzett döntetlenre (2-2), ám a végén akár még nyerhetett is volna, ami mutatja az erejét.
Sahab Zahedi, a PAFC iráni támadója kitért a ZTE elleni keddi találkozóra is, amikor erről kérdezték.
– A ZTE FC elleni mérkőzés nagyon fontos számunkra – nyilatkozta klubja honlapjának a támadó. – Az egerszegiek ellen játszani mindig nehéz, de a bajnokságban eddig kétszer már legyőztük őket. Biztos viszont, hogy kedden egy nagyon kemény találkozó vár majd ránk, de Zalaegerszegre győzni megyünk.
És csak a győztes örülhet majd kedden, késő este, hiszen a továbbjutásról egy mérkőzés dönt, nincs visszavágó. A ZTE FC kupamúltja ha nem is túl gazdag, de azért nem jelentéktelen, lévén, hogy egy alkalommal, 2010-ben Magyar Kupa-döntőt játszhatott (2003-ban pedig elődöntős volt). Az egerszegiek a Hévíz, a PMFC, a Haladás, a Szigetszentmiklós és az Újpest kiejtésével jutottak be a Puskás Ferenc Stadionban rendezett fináléba, ahol az akkor fénykorát élő DVSC volt az ellenfél. A találkozót a Debrecen 3-2-re nyerte meg, az ezüsttel a ZTE FC mindezidáig a legjobb eredményét érte el az MK-ban.
A MOL Magyar Kupa mostani sorozatában a ZTE FC a Kaposvár, a Kazincbarcika, a Békéscsaba és a Mezőkövesd legyőzésével jutott eddig, a Puskás Akadémia FC a Csákvár, a Fehérvár FC, az Újpest, valamint a DVSC kiejtésével került az elődöntőbe.