2023.04.27. 08:30
Bagosi Borka és a gyermek fiú tőrcsapat is a dobogó tetejére állhatott
Négy versenyszám, négy érem, benne két nagyon értékes arany – ez a mérlege a ZVE gyermek korosztályú tőrvívóinak, akik a Hódmezővásárhelyen rendezett országos bajnokságon képviselték Zalaegerszeg és klubjuk színeit. Méghozzá kiválóan.
A leányoknál győztes Bagosi Borka edzőivel, Simon Kristóffal (balról) és Fekete Gáborral
Forrás: ZVE
A tőr szakágban is megkezdődött az országos bajnokságok sorozata, a gyermek korcsoport bajnokságának pedig hagyományosan Hódmezővásárhelyen a Csomorkány SE adott otthont. A nyitónapon az egyéni versenyeket rendezték mindkét nemben, és már ekkor nagyon örülhettek a ZVE sportolói és edzői. A fiúk versenyében a 76 induló között Gróf Domonkos döntő asszót vívott az MTK Budapest versenyzőjével, Farkas Ákossal. Szoros csatában maradt alul az egerszegi fiú, így Gróf Domonkos az ezüstérmet szerezte meg. Bóbics Ádám a döntőbe kerülésért a későbbi bajnoktól szenvedett vereséget és a harmadik helyen végzett, így két ZVE-versenyző állt a dobogón. Delacasse Vilmos (ZVE) 9. helyezése ugyancsak értékes, nem sokon múlt számára a nyolcas döntő elérése.
Itt nem volt vége zalai sikereknek, sőt. A lányok küzdelmében a 60 fős mezőnyben Bagosi Borka nem tudott hibázni, és szenzációs teljesítménnyel, a ranglista vezető pozícióját megerősítve valamennyi ellenfelén túljutott, s ezzel magyar bajnoki címet szerzett. További sikeres eredmény, hogy a még két évvel fiatalabb Darabos Flóra a 32. helyen végzett. Az egerszegi vívóklubnál megjegyezték, hogy a ZVE történetében 2005-ben volt ugyancsak gyermek korosztályban országos bajnoka a Zalaegerszegi Vívó Egyletnek az utánpótlás tekintetében. Akkor azt Lupkovics Dóra szerezte a lányoknál és Hári Máté ugyanabban az évben a fiúknál.
A végeredmény
Fiú tőr: 1. Farkas Ákos (MTK Budapest), 2. Gróf Domonkos (ZVE), 3. Bóbics Ádám (ZVE) és László Ábel Előd (Halásztelek BSE),
Leányok: 1. Bagosi Borka (ZVE), 2. Mészöly Regina (Halásztelek BSE), 3. Grósz Fiona (BHS) E és Kollár Natasa (Törekvés SE).
A kiváló egyéni helyezések után a másnapi csapatversenyekre is önbizalommal készülhettek az egerszegi fiatalok. A várt jó eredmény pedig nem maradt el. A fiúk mezőnyében 17 csapat indult, a ZVE együttese pedig nem talált legyőzőre és a csapatbajnoki címet megszerezve a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Forrás: ZVE
A csapat tagjai: Bóbics Ádám, Delacasse Vilmos, Gróf Domonkos, Sali Dávid.
A lányoknál a 11 indulóból a ZVE tőrözői az előkelő 5. helyen zártak, ami azért is értékes, mert a csapat tagjai közül volt, aki két, illetve három évvel is fiatalabb, mint a korosztály felső határa.

Forrás: ZVE
A csapat tagjai: Bagosi Borka, Darabos Flóra, Iván Blanka Flóra, Láncz Léna.
A versenyzők felkészítését Fekete Gábor vezetőedző és Simon Kristóf edző végezte.