Visszapillantó a ZTE-FTC mérkőzésre

2023.03.20. 12:29

Ricardo Moniz: kellett a hit is, de a jó fizikum az alap (galéria)

Micsoda vasárnap este volt! Amiben nem sokat hittek, hogy a ZTE FC legyőzi a Ferencvárost, sikerült. Ricardo Moniz, az egerszegiek vezetőedzője szerint kellett ehhez a hit is, de szerinte főként felkészültség, hiszen most látszott, hogy van még tartalék az együttesben.

Kerkai Attila

Tajti Mátyás (a labdával) játéka kezd beérni, ami a vasárnap esti, FTC elleni mérkőzésen is jól jött a ZTE csapatának

Fotó: Pezzetta Umberto

A ZTE együttese  ezen a találkozón hatalmasat küzdött, játékosain látszott, hogy elhitték: semmi sem lehetetlen. Még az FTC legyőzése sem, s noha Ikobának volt egy nagy helyzete a 35. percben, amikor az utolsó pillanatban mentettek vele szemben, nem maradt gól nélkül a ZTE FC. Az egész mérkőzésen agilisen, nagy elánnal és főleg jól játszó Ubochioma Meshack villant, amikor Kovács Barna passza után egy jó cselt követően szépen lőtte ki a kapu jobb oldalát. A mérkőzés után Meshackot kérdeztük, mióta várt már egy ilyen találatra.
- Az utóbbi időben nekem sem jöttek a gólok, úgyhogy elég régóta vártam már, hogy újra betaláljak - mondta a nigériai támadó, s hogy egészen pontosak legyünk: az első fordulóban, a Honvéd vendégeként volt utoljára eredményes Meshack a bajnokságban, és az a találat szintén győztes gól lett. - Nagyon fontos volt ez a győzelem számunkra, s úgy is készültünk, hogy mindent megteszünk érte. Remek a csapatszellem, ez nem változott akkor sem, amikor nem jöttek a sikerek. Nagyon örülünk a győzelemnek és azt gondolom, hogy a szurkolóinkat is elégedetté tehettük ezzel.
A találkozó után a két szakvezető közül előbb Sztanyiszlav Csercseszov értékelt, s azt a kérdést is feltettük neki: volt-e bármi, amivel meglepte csapatát a ZTE FC?
- Zalaegerszegen mindig ilyen meccseket játszunk, tudtuk, mire számíthatunk - felelte az FTC szakvezetője. - Ilyen stílusú ellenfélre számítottunk, amely hosszú labdákkal próbál előre jutni és nyomást akar gyakorolni a másik csapatra. Nem túl szerencsés módon az első félidő végén magunkra húztuk őket, ekkor született meg a gól is. Hozzáteszem, az elmúlt hetekben elkerült bennünket a szerencse is.
A ZTE FC végül azzal nyert, hogy egy pillanatra sem adta fel, akkor sem, amikor az utolsó húsz percben azért már kezdett nyomás alá kerülni, hiszen az FTC sok szögletet végezhetett el, de nem lankadt akkor sem a hazai játékosok figyelme. Azt Ricardo Moniz, a ZTE FC vezetőedzője is elismerte, hogy a lehető legjobb pillanatban jött ez a győzelem csapatának, hiszen tényleg nagyon közel került már a veszélyes zóna. Azt kérdeztük a ZTE FC vezetőedzőjétől, véleménye szerint mennyi volt ebben a sikerben a pillanatnyi fizikai állapot és mennyi a hit, hogy sikerülhet ennyi hiányzóval is eredményesnek lenni.


-A jó fizikum az alap, de a hit is fontos, és csak akkor lehet hinni a sikerben, ha a munkát előtte beletesszük - válaszolta Ricardo Moniz. - Nézzük csak meg Tajti Mátyást, aki nagy tehetség, s most 24 évesen kezd beérni a játéka. Most volt egy hetünk felkészülni erre a meccsre, sorsdöntő pillanatban jött ez a győzelem. Valahol tragédia, hogy már a futballban is mindig mindenféle adatokat néznek és elemeznek, de alapvetően ebben a játékban a kreativitás a döntő. Ez a pillanat jött el most el Meshack esetében is, aki remek gólt lőtt, ez a kreativitás. Nekünk ezt a kreativitást meg kell magunknak szerezni, az olyan csapat, mint az FTC viszont megteheti, hogy vesz ilyen játékosokat. Mi ezt nem tehetjük meg. Csapatunkban sokan küzdöttek betegséggel és sérüléssel, összességében ma tíz kellően fit játékosom volt. Nagy kérdés volt, hogy miként működik majd a Safranov-Kálnoki-Kis alkotta belső védelem. Sikeres volt a taktikánk, hogy magasan letámadunk, amire keményen készültünk. Ma eljutottunk addig, hogy 95 percig bírtuk már ezt az iramot.
Ricardo Moniz a folytatásról is szót ejtett, arról, hogy ilyen szoros meccsek várnak rájuk. Viszont kitért rá, a legközelebbi, Újpest ellen bajnokin (április 1.) az eltiltottak visszatérhetnek, s talán a sérültek közül is. Szombaton lesz egy edzőmérkőzése a ZTE FC-nek, amely Budaörsön mérkőzik meg a szerb liga jelenlegi második helyezettjével, a TSC Bácska Topolyával.
Ami külön öröm Egerszegen, hogy ketten is a válogatott csapattal készülhetnek, hiszen Mocsi Attila és Demjén Patrik is csatlakozott hétfőn Marco Rossi keretéhez, Németh Dániel és Szalay Szabolcs pedig már vasárnap, a mérkőzés után elutazott Telkibe, az U21-es nemzeti együtteshez.
Talán az FTC legyőzésével lett kerek most az ő történetük is...

Korábbi cikkeink a témában:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában