Jégkorong

2023.03.09. 12:36

Nem sikerült a döntőbe jutni, a Hevülettel játszanak a bronzért az Egerszegi Titánok

Az alapszakasz végeztével kiderült, hogy az egerszegiek OB III-as csapatának az elődöntőben a DVTK Jegesmedvék együttesével idegenben kell megküzdenie. A döntőbe jutás egy mérkőzésen dőlt el.

Jóna István

Fotó: Jóna István

DVTK Jegesmedvék- Egerszegi Titánok 5:4 (3:2, 1:0, 1:2)
Miskolci Jégcsarnok, Jv: Sipos, Lövei
Egerszegi Titánok: Sipos – De Paoli, Szalontai, Barna, Simon, Szabó (első sor), Maslac, Varga, Ambrus, Bosnyák, Csata (második), Barancsi, Kéner, Egyed, Göncz, Wéhli (harmadik, Barcsik, Somogyi. Játékos-edző: Simon Alfonz
Gólszerzők: Barna, Varga (2), Bosnyák.

Nagy tempóban kezdődött a mérkőzés, és a gólok is jöttek sorban. A 11. percben 2-1-re vezettek az egerszegeiek, majd a harmad végére sikerült fordítania a hazaiaknak (3:2). A második játékrész is kemény és harcos játékot hozott és egy újabb hazai találatot (4:2). A záró harmadban mindent beleadtak az Egerszegi Titánok, de csak megközelíteni sikerült a DVTK-t, utolérni nem, így sajnos vereséggel hagyták el a jeget.

Simon Alfonz: – Tudtuk ellenfelünkről, hogy gyors, szervezett hokit játszanak, és nemhiába nyerték meg a keleti csoportot. Az idei lebonyolítás szerint egy mérkőzésen dőlt el a döntőbe kerülés sorsa, amelyre szinte teljes kerettel tudtuk kiállni. Sajnos sokszor a bírói döntések keresztbe tettek nekünk és rosszkor is kaptuk a gólokat, igy a végén ellenfelünk örülhetett. A bronzcsatában a Hevület csapatával találkozunk, ahol egyik félnek két mérkőzést kell nyernie az éremhez.

A jeges szezon végén, szombaton este az OB III-as csapata a Hevülettel néz farkasszemet. Az összecsapás tétje a bronzérem megszerzése. Az éremért az egyik félnek két mérkőzést kell nyernie.

Az idei szezonban az alapszakaszban szárnyaltak a fiúk. A csoportdöntőn sajnos nem jött ki a lépés és az elődöntőben szoros csatában maradtak alul Miskolcon. A fiúk előrenéznek és szeretnék megszerezni a bronzérmet. Simon Alfonzzal beszélgettünk a helyosztó összecsapás előtt.

– Mi volt a cél az OB III-as szezon elején?

– Az idei szezonra egy nagyszerű csapat jött össze, célunk egyértelműen a döntőbe kerülés volt, a szezon kezdete kiválóan is sikerült, ezt sajnos az utolsó két mérkőzésen rontottuk el.

– Hajszálon múlt a döntőbe kerülés. Ezek után, hogy készültök a bronzcsatára?

– Nyilván minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy győzni szeretnénk, ez a mostani azért is különleges, mert ez az utolsó jeges napunk itt a jégcsarnokban, szeretnénk, ha minél többen kilátogatnának és biztatnák a csapatot, mi igyekezni fogunk !

– A Hevület igazi mumusa a Titánoknak. Mi lehet a jó taktika ellenük?

– Mumusnak mondanám őket én is az elmúlt években, ebben a szezonban egyszer győztünk ellenük simán, utána kikaptunk még simábban. Oda kell figyelnünk a védekezésünkre és csapatként kell dolgoznunk. Valószínű nem teljes kerettel leszünk, de aki itt lesz, az biztos mindent bele fog adni, hogy idén is érmet tudjunk szerezni.

Az első találkozó tehát március 11-én, szombaton 21 órakor kezdődik a Zalaegerszegi Jégarénában. Az összecsapásra hívjuk és várjuk a szurkolókat, hogy együtt zárhassuk le az idei jeges szezont!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában