Jókor, jó helyen - így éli meg

2023.03.30. 20:00

Beszélgetés dr. Iglódi Endrével, a Magyar Olimpiai Akadémia elnökével

Komoly zalai vonatkozású sportdiplomáciai sikerként is elkönyvelhető, hogy a Magyar Olimpiai Akadémia elnökének a keszthelyi dr. Iglódi Endrét választotta meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A sportvezető számára mindez túl nagy „újdonságot” nem jelent, hiszen a sport eddig is élete része volt, de persze nagyon büszke, hogy rá esett a választás.

Kerkai Attila

Dr. Iglódi Endre kezében egy igazi kuriózum - az irodájából: az 1976-os montreali olimpián harmadik helyezett női kézilabda-válogatott bronzérme Fotó: Szekeres Péter

Amikor felkerestük dr. Iglódi Endrét az irodájában, szó sem volt kétkedésről, hogy esetleg rossz helyen járnánk. Az ügyvédi hivatást ugyanebben az épületben immár 44 esztendeje folytató dr. Iglódi Endre megannyi sportrelikvia közé „rejtve” tartja még a hivatalos aktákat is. Sportos helyen járunk.

– Tizennyolc éves koromig, amikor eljött a hét vége, számomra a péntek, szombat és vasárnap abból állt, hogy Nagykanizsán valamennyi sporteseményen ott voltam az asztalitenisztől a tekéig bezárólag - vágott is gyorsan a közepébe dr. Iglódi Endre arra vonatkozóan, honnan a sporthoz való kötődése. –  Mikor már idekerültem Keszthelyre, tagja voltam a Keszthelyi Haladás megyei bajnok labdarúgó-csapatának, előtte pedig Nagykanizsán Vlaszák Géza mögött voltam a második számú kapus a MÁV NTE-ben. Mindig volt egy csapatom, ha másként nem, kötődtem hozzá. Nagykanizsán, Keszthelyen, majd később Hévízen az NB II.-es futballcsapat és a nagy szerelem, a kézilabda révén a Hévíz női együttese. Az újságírásba is valahogy így csöppentem bele. A Keszthelyi Haladásnál Gellei Imre volt az edző, csapattársunk Antóni Jani pedig egyszer azt mondta: olyan jó meglátásaim vannak a játékról, miért nem én tudósítok a csapat meccseiről. Onnantól tudósítottam az NB III.-as, amjd az NB II.-es futballmeccseket az akkori Népsportnak és a Zalai Hírlapnak is. Később aztán már valamennyi sportág helyi eseményeiről én számoltam be. Élveztem ezt a feladatot. Amit nagyon szerettem még, és az a tíz perc máig nagyon hiányzik az életemből: a Helikon Rádióban minden hétfőn kaptam egy öt-tíz perces blokkot, hogy foglaljam össze a hétvége keszthelyi és környékbeli sporteseményit. Tizenkilenc éven át ezzel indult a hétfőm, de aztán 2019-ban megszűnt ez a műsor.

Sportvezetőként is aktívnak bizonyult, hiszen 2007-ben az olimpiai bajnok Zsivótzky Gyula és a MOB akkori főtitkára, Jakabháziné Mező Mária javaslatára Csik Katalinnal, a berlini bajnok lányával megalapították Keszthelyen a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kört. Számtalan érdekes találkozót, beszélgetést szervezett a baráti kör és nem mellesleg: Csik Ferenc életútját, emlékét azóta is ápolják.

A hagyományőrzés mellett a kézilabda lett a nagy szerelme dr. Iglódi Endrének, aki azonnal egy történettel szolgál arról, honnan is ez a fajta rajongás.

– Keszthelyen 1959 óta volt kézilabdacsapat, de én más valami által lettem rabja a sportágnak –  említette. –  Gyenesdiáson volt a nyaralónk, mellettünk pedig Kovács Péteréké. A későbbi magyar klasszis játékossal tizenhat éves korunk óta tart a barátság, hiszen a nyarakat együtt töltöttük. Meg lettem fertőzve és később vitt magával mindenhova, ami csak a kézilabdával volt kapcsolatos. A Magyar Kézilabda Szövetség emlékbizottságának vezetésével is megbíztak, ami számomra nagyon hálás feladat.

Ám, illik a lényegre térni! Beszélgetésünk apropóját most leginkább a Magyar Olimpiai Akadémia elnöki megbízatása adja, ami a 2024-es párizsi olimpia végéig szól. Iglódi Endre azt monda, ő úgy fogja ezt fel, hogy jókor volt jó helyen, nagyon nagy újdonsággal nem fog találkozni. Akikkel együtt kell dolgoznia, nagy részüket ismeri a MOB-on belül.

– Az olimpiai bizottság hagyomány- és emlékbizottságának eddig is tagja voltam, s korábban is tettek rá javaslatot, hogy kerüljek be az olimpiai akadémia kötelékébe –  tért rá az új megbízatása részleteire. –  A mostani jelölés mégis derült égből a kellemes ménkőként jött számomra... Gyulay Zsolt, az olimpiai bizottság elnöke a megválasztásom előtt nagyjából három héttel hívott fel, hogy az elnökség szeretne megbízni evvel a feladattal. Egyhangúlag választottak meg, és örülök neki. Ha valaki esetleg nem tudná, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1961-ben javasolta, hogy legyenek olimpiai akadémiák a világban a nemzeti bizottságokon belül, hogy a hagyományőrzést átvegye ez a szervezet az olimpiai bizottságoktól. Nálunk 1985-ben alakult meg a MOA, és hazánkban összesen húsz olimpiai baráti kör működik. Emellett huszonkét olyan iskola működik, amely valamely magyar olimpikon nevét viseli. Komolyan vesszük a hagyományőrzést. A kézilabdázóknál is vezetem az emlékbizottságot. Számtalan sírhelyhez jutunk el, látjuk, hogy van-e virág rajta, gondozza-e valaki. Megpróbálunk eljutni a hozzátartozókhoz, vagy ha már nincsenek, akkor mi vesszük át e sírok gondozását, hogy egy-egy bajnok ne vesszen a feledés homályába.

Ez a hónap pedig egy másik fontos dolgot is hozott dr. Iglódi Endre életében: március 16-án Varga Judit igazságügyi minisztertől vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.

–  A laudációban az áll, hogy több évtizedes ügyvédi tevékenységem elismerése a kitüntetés, de benne van az is, hogy Keszthely és térsége sportjának támogatása is szerepet játszott az odaítélésében. Ebben köszönet jár a feleségemnek és a három gyermekemnek is a türelemért. Voltak az életemben fontos pontok. 1980-ban megnyertem az országos ügyvédjelöltek perbeszédversenyét, rá húsz évre, 2000 augusztusában felkértek a köztársasági elnök kabinetjébe, amire akkor nemet mondtam. 2020-ban, újabb húsz év múlva vártam, mi fog történni, de nem történt semmi. Úgy tűnik, hogy kellett még három év ehhez... – jegyezte még meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában