Kosárlabda

2023.03.17. 19:30

A ZTE KK hazai pályán a Paks legyőzésével nagyot léphet célja felé

Három forduló maradt hátra a férfi kosárlabda NB I. A-csoportjának alapszakaszából, így szombaton elkezdődik a visszaszámlálás. A Zalakerámia ZTE KK együttese továbbra is kedvező pozícióban van, hiszen a negyedik, és két győzelemmel előzi meg a jelenleg ötödik Paksot, amely szombaton éppen Zalaegerszegre látogat. A találkozó 18 órakor kezdődik.

Kerkai Attila

Petar Rakicevic, a ZTE KK kosarasa veszi célba a gyűrűt a Falco KC ellen. Az egerszegieknek a Paks ellen győzni kellene

Fotó: Szerekes Péter

A fenti bevezető alighanem megmagyarázza, miért áll ismét nagyon fontos mérkőzés előtt a Zalakerámia ZTE KK. A legalább kétpontos hazai siker egy közvetlen riválissal szemben - az első körben a Paks 99-98-ra nyert - egyszersmind el is dönthetné, hogy a tolnaiak már biztosan nem kerülhetnének az alapszakasz végén az egerszegiek elé. Az, hogy a négy közé kerülésért zajló versenyfutásban mely csapatok esnek ki esetleg a mostani 24. fordulóban, nagyban függ a játéknap többi találkozójának eredményétől.

Azonban számolgatni mindig veszélyes... Mert elvonhatja a figyelmet a lényegről, magáról a játékról. „Egyszerűbb” nyerni, alighanem Sebastjan Krasovec, a ZTE KK vezetőedzője is inkább ezzel „számol”... Jó csapat lesz a szombati ellenfél, amely nem véletlenül küzdötte fel magát az ötödik pozícióig, azonban Csirke Ferenc együttese hullámzó teljesítményre is képes.

A Zalakerámia ZTE KK a Szolnok legyőzése után hazai pályán kikapott egy hete a címvédő Falco KC-től, de ez - úgymond - benne volt a pakliban. S nem is fogott ki jó napot a kék-fehérek csapata.

– Magunk mögött hagytuk már az utolsó mérkőzésünket. A Falco jobb volt, tovább kell csiszolni a játékunkat, remélhetőleg kiharcoljuk az esélyt a bajnokság későbbi szakaszában, hogy újra legyen lehetőségünk megmérkőzni a szombathelyiekkel... – mondta el megkeresésünkre Sebastjan Krasovec. – Most már az újabb mérkőzésre készülünk. A Paks sorozatban a harmadik nagy csapat lesz, amellyel három héten belül találkozunk. Remek együttes, sok jó játékossal, és nehéz őket legyőzni. Mindenképpen kontrollálni kell majd a támadó lepattanóikat és a gyors tranzíciós játékukat. Az egyik közvetlen riválissal találkozunk a legjobb négy közé kerülés szempontjából, úgyhogy a szombati találkozó mindkét csapat számára egyforma jelentőséggel bír.

A szakvezető annyit még elmondott, hogy minden játékosa egészséges, egyedül Csuti Kornél hiányzott a hét első felében, aki a korosztályos válogatottal készült, de csütörtöktől már ő is a ZTE KK-val edzett.

A 24. forduló programja. Szombat, 18.00: Körmend–Szolnok, Nyíregyháza–Bp. Honvéd, Oroszlány–Kecskemét, Szeged–Falco KC, Sopron–Kaposvár, Zalakerámia ZTE KK–Paks, DEAC–Alba Fehérvár. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában