Foci

2023.02.02. 19:56

Az Aranyév olvasható valamennyi iskolában

A ZTE labdarúgóinak 2002-es bajnoki címét felelevenítő Aranyév című könyv csütörtöktől elérhető a diákok számára a város oktatási intézményeiben.

Varga Andor

A szerző Bóbics László, Vigh László országgyűlési képviselő és Kajári Attila, a tankerület igazgatója az Aranyév példányaival

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A Zalaegerszegi Tankerületi Központban rövid ünnepséget rendeztek csütörtökön, melynek keretében átadtak a kötetből száz példányt a vármegyeszékhelyi iskolák igazgatóinak. A fel­ajánlást a könyvet író Bóbics László és Düh Sándor magánszemély tette, de nyújtott hozzá támogatást az önkormányzat sportbizottsága, valamint a tankerületi központ is. 

A rendezvényen Bóbics László kiemelte: fontosnak tartja, hogy a fiatal generációk is tudomást szerezzenek a vármegye egyik legnagyobb, húsz évvel ezelőtti sportsikeréről. Mint mondta, nyílt titok, hogy a fiatalok manapság keveset olvasnak, de talán lesznek, akik a bajnokcsapat kedvéért kivételt tesznek. 

Vigh László országgyűlési képviselő egyebek közt köszönetet mondott a jelen lévő intézményvezetőknek, amiért az iskolák a jelenlegi nehéz helyzetben is ellátják feladatukat. Elvégre az oktatás az egyik legfontosabb ágazat az ország jövője szempontjából.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában