Ki gondol már Kaposvárra?

2023.02.06. 19:30

A nehezebb feladatot Sopronban magabiztosan oldotta meg a ZTE KK

Összességében magabiztos győzelmet (65-77) aratott szombaton Sopronban a Zalakerámia-ZTE KK élvonalbeli férfi-kosárlabdacsapata, amely a sikerrel megerősítette helyét a dobogó harmadik fokán.

Kerkai Attila

A ZTE KK első pontjait Smith zsákolta be Sopronban. Aztán jött a többi…

Fotó: Bálizs Zsuzsa

Ismert: az egerszegiek egy fordulóval korábban hat győzelem után kaptak ki Kaposváron, híveik pedig a meccs után olyan sportközhelyekkel vigasztalódhattak, mint „nem lehet minden meccset megnyerni”, illetve „minden sorozatnak vége szakad egyszer”. És ehhez a mostani győzelem ismeretében még hozzátehetjük, hogy a zalaiak a „legjobbkor” is kaptak ki a tabellán messze mögöttük elhelyezkedő somogyiak otthonában, akikkel szemben az egymás elleni eredményeknek várhatóan nem lesz jelentőségük. Miközben a ZTE csak idén legyőzte a rájátszásbeli riválisok közé várható Körmendet, Albát és most a Sopront – utóbbi kettőt ráadásul idegenben.
A szombati meccset a Sopron négy vereség után a várakozásoknak megfelelően rendkívüli elszántsággal kezdte, de a lendület már a második negyedben sem tartott ki végig. A hazaiak rengeteget hibáztak, főleg dobásoknál, a triplák esetében produkált 13 százalékos „hatékonyság” például bőven a rettenetes kategóriába sorolható. A rontott kísérletek között ráadásul majdnem többségben voltak a gyűrűt el sem találók az onnan éppen csak leperdülőkkel szemben. De az SKC nemcsak csapatként, egyéni játékban is alul maradt, a hazaiaknál nem volt senki, aki vállára tudta volna venni az együttest, keretükből a 20-as VAL-értéket nem érte el senki. De megközelíteni is csak a 38 percet pályán töltött Valerio-Bodon (19) és az irányító Jones (18) tudta.
Az összesített statisztikai mutató alapján a mezőny három legjobb játékosa a ZTE-ből került ki, Rakicevic (28), Ostojic (25) és Smith (24) személyében. A felsorolásból a zalai légiósok közül hiányzik Trice (10) és O’Reilly (3), nekik ezúttal nem volt jó meccsük, de a probléma nem bizonyult végzetesnek, hiszen akadt, aki a helyükre lépjen. A ZTE megnyerte a lepattanózást (43-33), ezen a téren Ostojic volt az ász (12), de Rakicevic és Smith is 8-ig jutott – és utóbbi ráadásul e labdák közül négyet az ellenfél palánkjánál kaparintott meg.
És zalai oldalon akadt hibátlan mutató is, a büntetőzés: a ZTE mind a 19 egypontosát kosárra váltotta ezúttal – csak ebben a műfajban 9 pontot verve a házigazdára. Fontos apróságról van szó, ami jól tükrözi egy csapat aktuális állapotát – a zalaiak formája pedig nem lehet rossz, hiszen eggyel korábban, Kaposváron is csak 2 egypontos lehetőséget rontottak el húszból.
A soproni mérkőzés kapcsán érdemes még megemlékezni az utolsó fél percről. A házigazda ekkor, „eső után köpönyeg” alapon egész pályás letámadásra váltott és három villámgyors labdaszerzés után zsinórban 6 pontot szerezve zárta le a mérkőzést. Ennek persze nem volt jelentősége, a meccs régen eldőlt és a különbséget sem sikerült számottevően csökkenteni. Valószínűsíthető: ha az eredmény szempontjából számítottak volna ezek a kosarak, a ZTE játékosai is jobban megbecsülik a labdát. Legalább annyira, mint tették azt a második félidő addig eltelt bő 19 percében, amikor összesen 20 pontot engedtek az ellenfélnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában