Átigazolás

2023.01.14. 11:59

Soroksáron folytatja pályafutását Németh Erik

A hét elején még játszott a ZTE FC-ben, szombaton viszont bejelentették, hogy Németh Erik a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár együttesében folytatja.

Kerkai Attila

Németh Erik (középen, a labdával) a Soroksárban folytatja pályafutását

Fotó: Szekeres Péter / Zalai Hírlap

A 22 esztendős középpályás a ZTE FC-ben mutatkozott be az élvonalban (eddig 11 alkalommal lépett pályára az NB I-ben), de kölcsönben szerepelt a szlovén Lendva együttesében, az ősz első felét a másodosztályú Szentlőrincben töltötte. 

Január elején Ricardo Moniz csapatával kezdte meg a téli felkészülést, ám a ZTE FC akkor is jelezte, hogy Németh Erik tíz napig készül a csapattal, s azt követően döntenek róla, hogy tavasszal is a ZTE FC keretéhez tartozzon-e. A keddi, Hartberg elleni felkészülési találkozón játszott, de a pénteki, Gyirmót elleni mérkőzésen már nem. 

Szombaton a ZTE FC és a Soroksár együtt jelentette be, hogy Németh Erik a Haraszti útra igazol és a "Sorival" hosszú távú megállapodást köt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában