Sakk

2023.01.28. 09:00

Kötelező feladat vasárnap nyerni

A sakk Szuperligában a címvédő Tuxera Aquaprofit NSK csapata vasárnap Pesten folytathatja a harmadik helyről az előre haladását a tabellán: a Dr. Hetényi Géza SK vendégei lesznek.

Kühne László

Forrás: Pexels

Miként azt Nádasi Tamás, a nagykanizsai egyesület elnöke korábban is hangsúlyozta, a harmadik körtől minden meccsét a lehető legtöbb ponttal kell zárniuk, ahogy tették ezt például az MTK ellen is szűk két hete. A Hetényivel szemben sem árt persze óvatosnak lenni, maximális koncentráció szükséges, még akkor is, ha tudjuk, a budapestiek a táblázat sereghajtói, vagyis a tizedik helyen állnak.

- Ne legyenek vereségek, győzelem a lényeges, illetve ha úgy adódik, a döntetlen legyen meg – mondta el Nádasi, aki vasárnap olyan státuszban is részt vesz a bajnokin mint csapatkapitány.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában