A Kanizsa dobogós

2022.12.04. 19:51

Két győzelem az ősz végére

Az első tavaszi fordulóval ért véget az őszi szezon és köszöntött be a téli szünet a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában is.

Varga Andor

Pirosban Aszalos küzd a kaposváriakkal

Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

FC Nagykanizsa–Kaposvári Rákóczi FC 3-1 (0-1)

Olajbányász-stadion, 200 néző. Jv.: Szommer.

FCN: Borsi – Aszalos, Szanyi, Bence, Varga – Kretz (Pleszkán, 59.), Godzsajev (Kószás, 77.) – Szilágyi (Kovács, 89.), Kondor, Szökrönyös D. (János, 46.) – Török (Lőrincz, 46.). Edző: Gombos Zsolt.

Gólszerző: Lőrincz (53.), Kondor (83.), Kovács (92.), illetve Harsányi (16.).

Kiállítva: Mayer (Kaposvár, 93.).

Korán, elkerülhető góllal vezetett a vendégcsapat, de az első félidő közepétől már a Kanizsa irányított. Fordulás után tovább növelte a tempót a házigazda, mely remek góllal bizonyította, hogy ilyen mély talajon sem csak brusztolni lehet. A zalaiak jobban akarták a sikert és többet is tettek érte, aminek a hajrában két gól és biztos győzelem lett a jutalma.

Gombos Zsolt: „Meddő első félidei fölény után feltettük a koronát féléves teljesítményünkre. Irreális volt a talaj, de ma fejben és fizikálisan is mi voltunk az erősebb csapat, ezért nyertünk.”

Technoroll Teskánd– Tatabánya 0-3 (0-3)

Teskánd, 100 néző. Jv.: Juhász.

Teskánd: Czirjék – Bekő, Simonfalvi, Pergel B., Hetesi, Lórántfy, Bontó, Fábián (Bedő, 46.), Bailo, Szabó, Bolla. Edző: Pergel Attila.

G: Szegő (9.), Székely (30.), Kovács (35.).

Gyors és szerencsés góllal nyitott az éllovas, mely további két találattal mutatta meg, hogy nem véletlenül vezeti a mezőnyt. A folytatás a Bányász szempontjából az előny megtartásáról szólt, a Teskánd pedig kihagyta helyzeteit.

Pergel Attila: „A vendégek góljai után, az első félidő végén ébredtünk, ekkor akár gólokat lőhettünk volna. Fordulás után egyenlő erők küzdelme zajlott, dicséret illeti a csapatot.”

Zsámbék– ZTE FC II. 0-1 (0-1)

Zsámbék, 100 néző. Jv.: Németh.

ZTE II.: Gyurján – Jóna (Király, 45.), Gergely, Dóczi, Klausz, Boros, Kovács B., Koszovcsuk, Baloteli (Györe, 76.), Papp, Kryvostsiuk (Kámi, 64.). Edző: Koller Zoltán.

G.: Koszovcsuk (15.).

Irreális körülmények között alacsony színvonalú mérkőzés zajlott a pályán. A mély talaj és a keresztbe fújó szél a sereghajtó hazaiak dolgát könnyítette meg, de a ZTE II. azért elérte a célját és győzelemmel zárta az őszt.

Koller Zoltán: „Az őszt tekintve a fiatalok minél hangsúlyosabb szerepeltetése terén nagyjából sikerült megvalósítani az elképzeléseinket. És az eredményesség terén sem beszélhetünk elmaradásról, hiszen nem állunk kieső helyen.”

További eredmények: ETO Akadémia–III. Ker. TVE 2-1, Puskás II.–Csorna 8-1, Gyirmót II.–Fehérvár II. 0-2, Kelen–Budaörs 1-2, Veszprém–Balatonfüred 0-0, Érd–Komárom 1-0, Mór–Bicske 0-1.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Tatabánya 20 15 4 1 50–16 49

2. Veszprém 20 14 4 2 45–14 46

3. Nagykanizsa 20 14 2 4 51–25 44

4. Puskás II. 20 11 5 4 53–22 38

5. III. Ker. TVE 20 11 3 6 46–23 36

6. Érd 20 11 2 7 34–19 35

7. ETO Akadémia 20 10 5 5 43–31 35

8. Kaposvár 20 9 3 8 33–25 30

9. Budaörs 20 8 6 6 29–22 30

10. Bicske 20 8 5 7 29–28 29

11. Fehérvár II. 20 8 4 8 27–33 28

12. Balatonfüred 20 7 6 7 28–30 27

13. Komárom 20 7 5 8 36–32 26

14. Gyirmót II. 20 7 5 8 42–44 26

15. Kelen 20 6 5 9 31–33 23 

16. ZTE II. 20 6 2 12 28–53 20

17. Teskánd 20 5 - 15 28–65 15 

18. Csorna 20 2 5 13 23–53 11 

19. Mór 20 1 4 15 19–62 7 

20. Zsámbék 20 1 3 16 14–59 6

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában