Két dobogós helyezés

2022.11.15. 16:30

Megtartották a zalai-vasi térség szezonzáró fogathajtó versenyét

A Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület két sportolója is dobogós helyen végzett a zalai-vasi térség idei utolsó CAN-C kategóriájú kettesfogathajtó versenyén. Szalár Róbert a második, míg Sántha Krisztián a harmadik lett.

Gyuricza Ferenc
Megtartották a zalai-vasi térség szezonzáró fogathajtó versenyét

Szalár Róbert a második helyen végzett a viadalon

Forrás: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A Vadása-tó melletti sportpályán megrendezett kétfordulós versenyen 22 fogat indult. Zömében vasi és zalai versenyzők, de indultak Győr-Moson-Sopron, Somogy és Bács-Kiskun megyei, illetve felvidéki hajtók is. A kétfordulós alapszakaszban öten teljesítettek verőhiba nélkül és szintidőn belül, ezért a végső sorrendet köztük összevetéssel döntötték el. Utóbbiban három versenyzőnek sikerült verőhiba nélkül teljesíteni a pályát. Közülük a Bács-Kiskun megyéből érkezett Besze Károly, a Jakabszállási LSE versenyzője volt a leggyorsabb – közel két másodpercet vert rá a zalalövői Szalár Róbertre –, így övé lett a győzelem. Az összevetésben szereplő öt versenyző közül a szintén zalalövői Sántha Krisztián időeredménye volt a leggyengébb, ám mivel a vasi Novák Szabolcs és a Győr-Moson-Sopron megyei Fülöp Zsolt is vétett verőhibát, így a dobogó alsó fokára végül a zalai versenyző állhatott fel.  

A további zalai indulók közül Pózvék István (Lópici Gáspár LSE) a 7., Török Gyula (Kanizsa Lovasklub) a 9., Pais Béla a 16., Szabó Gergő a 18., Szabó Péter pedig a 21. helyen zárta a verseny. Utóbbi három a Zalalövő és Környéke LSE versenyzője.

Vadászhajtásban 17 fogathajtó nevezett, ezt a versenyszámot Fülöp Zsolt nyerte. A zalai fogathajtók közül a 8. helyen végzett Szabó Gergő érte el a legjobb eredményt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!