Indul a második kör

2022.10.21. 17:21

Szombaton a Honvédot fogadják a ZTE labdarúgói

Eseménydús napokat él át a ZTE FC élvonalbeli labdarúgócsapata. A múlt szombati győztes hazai bajnoki után szerdán kupasiker következett, ma (13.30) pedig itt az újabb NB I.-es feladat: a Honvéd látogat Egerszegre.

Varga Andor

Meshacknak a Paks ellen is volt gólhelyzete Fotó: Szekeres Péter

A 12. forduló mérkőzésével már a második kör kezdődik a szezonban, vagyis a találkozó előtt van friss viszonyítási alap, hiszen a két csapat az első fordulóban a fővárosban is találkozott már. Mint emlékezetes, a ZTE akkor Meshack góljával 1-0-ra győzött, a folytatás pedig mindkét csapatnak ehhez hasonló lett. A Ricardo Moniz vezette kék-fehérek jó passzban vannak, legutóbb a Paksot verték simán (3-0), három bajnoki óta veretlenek és ötödikek a tabellán. A kispestiek ugyanakkor egyetlen pontra és helyezésre vannak a már kieséssel fenyegető 10. pozíciótól, legutóbbi négy meccsükön nem nyertek, s közben kétszer is kikaptak.

Hét közben, a Magyar Kupában a fővárosiak is töltekezhettek önbizalommal, hiszen Szombathelyen sikerült kivívniuk a továbbjutást (1-2).

A szombati bajnokin fontos szempont lehet, hogy a két csapatnak a szerdai erőkifejtés után miként sikerül a regenerálódás – a kazincbarcikai győzelem (0-2) után a zalai vezetőedző, Ricardo Moniz is felvillantotta nyilatkozatában ezt a szempontot. Ezt tekintetbe véve egyébként érdekes, hogy a szakvezető a kupameccsen csak egyet cserélt, miközben a ZTE ugyanabban az összeállításban kezdett, amellyel a Paks ellen is az előző NB I.-es fordulóban. Persze lehet, hogy a Honvéd-meccsen változik majd a felállás – erre azonban a kezdésig nem kaphatunk választ.

– Nagyszerű volt az összhang a szurkolókkal a Paks elleni találkozón, s tudjuk, hogy a publikum hasonló játékot vár tőlünk most is – mondta a klub honlapjának Moniz, aki úgy vélekedik: a Honvédot jó nevű labdarúgók alkotják, saját csapata viszont mentális és fizikális szempontból is remek állapotban van.

Hét közben arról szóltak a hírek,  hogy a Honvédnál inog a kispad Thomas Courts alatt, egyes híradások már az utód kilétét is tudni vélték. Ebből a szempontból veszélyesek lehetnek a kispestiek, hiszen nem tudni, ez a helyzet milyen hatást vált ki náluk: elmélyül a válság, vagy sarokba szorított vadként fognak küzdeni. Bár, ha a ZTE hozza a formáját, talán mindegy is.

A forduló pénteken kezdődik a Vasas–Kecskemét találkozóval. A további program, szombat: Fehérvár–Paks (16.30), Puskás–Ferencváros (18.30). Hétfő: Mezőkövesd–Újpest (18), DVSC–Kisvárda (20.15).
 

MK: Februárban Békéscsabára

Csütörtök este megtartották a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntős körének sorsolását.

A legutóbb Kazincbarcikán továbbjutó ZTE FC-re újabb hosszú utazás vár: az NB II.-ben gyengélkedő, a kupából pedig szerdán a Nagykanizsát kiejtő Békéscsaba otthonában kell pályára lépnie.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, jövőre, február 8-án.


 


 

 

Címkék#ZTE FC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában