A pingpong helyett a kosárlabdát választotta Wittmann Károly

- A kaposvári Táncsics-gimnázium harmadik osztályában már 190 centiméter felett lehettem, amikor bekerültem az iskolai kosárlabdacsapatba – mesélte a Taszár melletti Fonó településről származó Károly. – Otthon csak pingpongasztal volt, ám a magasságomhoz érhetően a kosárlabda passzolt a legjobban. A fővárosi műegyetemre kerültem, ahol szintén jó társaság verődött össze a kollégiumban. Több bajnokságban indultam, de klubhoz nem igazoltam. Később is megmaradt a sport szeretete, szinte állandóan játszottunk valamilyen pontvadászatban. Akkoriban centerként számítottak rám és a tudásomra, felnőttként 195 centiméteres lettem.

Felesége, Kollmann Gabriella révén került Nagykanizsára, az Olajbányász férficsapatában kezdett és a megyében szerepelt. Közben a Batthyány-gimnáziumban dr. Pintér Ferenc matematikatanár szervezésében elkezdődött egyfajta szenior bajnokság, melyben több kanizsai vállalat együttese is képviseltette magát. Télen a vegyes küzdelmekbe a középiskolások is bekacsolódhattak, akik rutinos felnőttekkel játszhattak. Olyannyira jó volt a hangulat, hogy a hírük messzire szállt, hiszen a ZTE szenior egységeit követően Lendváról és Muraszombatról is érkeztek öregfiúk. Komoly csatákat vívtak egymással, ami kitűnő élményeket jelentett mindegyik félnek.

- Abban az időszakban, nagyjából az 1980-as évek végén a gimnáziumban tanított egy Hutchinson nevű amerikai vendég angoltanár, aki imádott kosárlabdázni – emlékezett vissza. – Ekkor Lendva még Jugoszlávia része volt, a tornyiszentmiklósi határon azonban könnyedén átengedtek bennünket, mert Pintér tanár úrnak szinte minden határőr és vámos a diákja volt. Tisztelettel köszöntek, és mehettünk az amerikai tanárral úgy, hogy a papírjait át sem nézték. Ám egyszer Rédicsnél érkeztünk vissza, ott meg ismerős híján elkerekedett szemekkel nézték, mit keresett egy amerikai mindenféle vízum nélkül odaát. Elmondtuk a sztorit, aztán szerencsére nem kukacoskodtak tovább, elengedtek bennünket.

Ugyancsak jó emlékként tekint vissza azokra az évekre, amikor a kiskanizsai iskolás, utánpótlás kosárlabdázókkal küzdöttek. Jó kis csatákra emlékszik, hiszen a fiatalok csapata néhány év után annyira összerázódott, hogy legyőzték az öregfiúkat. Az aktív sporttól térdproblémái miatt 55 évesen búcsúzott, tornatanár feleségével ma már nyugdíjasok.

Wittmann Károly a stafétát Kiss Györgynek, az NTE 1866 vívóedzőjének és szakosztályvezetőjének adta át.