Nemzetközi verseny vasárnaptól

2022.08.19. 12:00

Öt ország száz sakkozóját köszönthetik Keszthelyen

Immár 41. alkalommal rajtol vasárnap 14 órától a Balaton-parti városban a Nemzetközi Sakkverseny, mely 12. éve a Dr. Hévízi László Emlékversenyt is magában foglalja.

Kerkai Attila

Szalai István fő szervező Fotó: ZH-Archívum/Szekeres Péter

Abban, hogy a hagyomány több mint négy évtizede él, elévülhetetlen érdemei vannak a fő szervező Szalai Istvánnak. Fáradozásainak hála az idén is rajtra készen áll minden a keszthelyi VSZK-ban, a nemzetközi verseny központjában.

– Idén öt ország gyakorlatilag száz sakkozóját köszönthetjük majd, ami már önmagában elégedettségre ad okot – nyilatkozta portálunknak a nyitány előtt Szalai István. – Örülünk annak, hogy rendezvényünk továbbra is népszerű a sakkozók között, amit bizonyít az indulói létszám és az is, hogy az ország minden pontjáról érkeznek versenyzők. Azt gondolom, idén is izgalmas csaták zajlanak majd az asztalok mellett.

Noha nem a legrangosabb viadal a keszthelyi az országban, ám nagyon sok fiatal sakkozónak, illetve a csapatbajnokságban szereplő versenyzőnek remek alkalom arra, hogy teszteljék magukat. A Szalai István által említett izgalmas partikból pedig korábban sem volt hiány, születtek meglepetések is, melyek valóban még érdekesebbé tették az eseményt.

A 41. Nemzetközi Sakkverseny és 12. Dr. Hévízi László Emlékverseny augusztus 21-én 14 órakor veszi kezdetét a keszthelyi VSZK-ban. A partik a többi napon 8.30-kor kezdődnek, jövő kedden pedig két fordulót rendeznek. Zárás jövő vasárnap. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában