Lovassport

2022.08.16. 20:30

Lebics István fogata győzött Zalalövőn

A Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület fogathajtója, Lebics István nyerte azt a kétfordulós CAN-C kategóriájú akadályhajtó versenyt, amit még szombaton rendeztek meg a két évvel ezelőtt átadott felsősötétmajori pályán. Vadászhajtásban Fejér megyei siker született.

Gyuricza Ferenc

Lebics István a szombati fogathajtó versenyen Fotó: Gyuricza Ferenc

A versenyre rekord számú regisztráció érkezett, a Zala megyei pontgyűjtő bajnokság részét képező kétfordulós fogathajtásban 28, míg az azt követő vadászhajtásban 19 induló lépett pályára. A zalai versenyzők mellett somogyi, vasi, veszprémi, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyei versenyzők is neveztek, illetve érkeztek fogathajtók a Felvidékről is. A pályaépítő Fülöp István kifejezetten nehéz, országos szintű, a technikás versenyzőknek kedvező pályát alakított ki, amelyben több kombinált akadály mellett híd és vizesárok is várta a résztvevőket. A verseny ennek megfelelően alakult, a két forduló során egyedül Lebics István nyújtott hibátlan teljesítményt, így az első hely elnyeréséhez összevetésre sem volt szükség. Második helyen a Vas megyei Komálovics Ottó, harmadikon a somogyi Magyar Milán végzett. A zalai indulók közül ebben a versenyszámban a szintén a Zalalövő és Környéke LSE színeiben indult Szalár Róbert a 4., csapattársa, Sántha Krisztián a 6., Pózvék István (Lópici Gáspár LSE) a 10. lett.  

Vadászhajtásban Lebics István ugyancsak esélyes volt a győzelemre – itt is gyorsabban ért célba, mint ellenfelei –, ám miután vétett egy verőhibát, a Fejér megyei Mezőszilasi LSE fogathajtója, Semjén Attila mögött a második helyre szorult. A versenyszám harmadik helyezettje Magyar Zoltán (Marcali) lett. A zalai indulók közül Pozvék István a 4., míg Szalár Róbert a 7. helyet szerezte meg. 

Az elmúlt hét vasárnapján a Győr-Moson-Sopron megyei Fehértón is volt fogathajtó verseny, melyen Sántha Krisztián is indult. A zalalövői sportoló akadályhajtásban második, vadászhajtásban 3. lett. 

A Zala megyei bajnokságot öt fordulót követően továbbra is Szalár Róbert vezeti 46 ponttal. Lebics István a második helyen áll 37 ponttal, őt Szalai József (Szépmező LE) követi 20 ponttal. A további sorrend: Pózvék István (17 pont), Sántha Krisztián (14 pont) és Török Gyula (Kanizsa Lovasklub, 12 pont). 

A következő Zala megyei fogathajtó versenyt augusztus 27-én Magyarszerdahelyen rendezik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában